A hattyúkkal kel útra ősszel egy brit állatvédő

Hír

írta: ecolounge
2016/05/01

Sacha Dench brit állatvédő az orosz sarkvidéki területektől Nagy-Britanniáig követi majd a hattyúk vándorlását. A több mint 7000 kilométeres utat egy speciális motoros sárkányrepülővel teszi meg 2016 őszén.

Sacha Dench a lehető legközelebb próbál kerülni a hattyúkhoz. Esténként a közelükben száll le és igyekszik megfigyelni szokásaikat. A nagy úttal arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi húsz évben erősen megcsappant a Bewick-hattyúk száma - számolt be róla a BBC News.

Az út első felében az orosz tundrán kel át, ahol szélsőséges időjárással kell megküzdenie, de azt is számításba vette, hogy azon a vidéken jegesmedvék, barnamedvék és farkasok is élnek. Az utazás első ezer kilométeres távján nem számíthat földi támogatásra, mert azon a tájon nincsenek kiépítet utak.

Dench, aki korábban a szabadtüdős merülés bajnoka volt (egy levegővétellel több mint hat percig volt a víz alatt), elmondta, hogy a helyi nomád állattenyésztőktől számíthat segítségre, valamint az időjárás-jelentésekre hagyatkozik az út tervezésénél. Lehetőség szerint vadászok által hátrahagyott apró kunyhókban alszik majd.

A hattyúk vándorlását követve 11 országot szel át, helyi közösségekkel, állattenyésztőkkel, gazdálkodókkal, vadászokkal találkozik. Be szeretné mutatni a világnak a hattyúk "csodálatos repülését" a tundrától az Egyesült Királyságig, és fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy a hattyúknak biztonságos légi ösvényre van szüksége a vándorláshoz.

Sacha Dench két évig készült a nagy útra, amelyre Svédországban tréningezett. Az állatvédő az Oscar-díjas Judi Dench színésznővel is felvette a kapcsolatot, miután egy családtagjától megtudta, hogy rokonságban állnak egymással.

A színésznő elmondta: rendkívül izgalmasnak tartja a tervet, és büszke arra, hogy támogathatja. "Segíteni kell ezeknek a gyönyörű madaraknak" - fűzte hozzá és megígérte, hogy követi majd az expedíciót.


forrás: MTI, BBC

A rovat új hírei

Hasonló