Betekintés az ökoterrorizmusba
A szélsőséges megnyilvánulások a környezetvédelmet sem kerülték el. Íme a leghírhedtebb zöld szervezetek és radikális akcióik, amelyeket az ökológia jegyében követtek el.
A kép illusztrációForrás: pixabax.com
A kép illusztrációForrás: pixabay.com
A gyújtogatás is az eszközök közé tartozikForrás: www.facebook.com
Gyakran valóban bicskanyitogató az a felelőtlenség és kizsákmányolás, ahogyan a nagyvállatatok a környezethez viszonyulnak, a legtöbb zöld aktivista többnyire mégis a békés párbeszéd híve. Azonban nem mindenki osztja a pacifista elveket. Szerintük: mivel a környezetrombolás is erőszakos eszközökkel történik, megengedhető hogy erőszakkal reagáljanak, sőt, tulajdonképpen ez az egyetlen hathatós módja annak, hogy elinduljon valamiféle pozitív változás. Többek közt ebből az elvből születtek a leghíresebb radikális környezetvédő szervezetek, az ökoterroristák.
| De pontosan mit is értünk ökoterrorizmus alatt? - Erre több definíció is született az elmúlt két évtizedben. Glied Viktor: Radikális ökológiai szervezetek és az ökoterrorizmus című tanulmányában így magyarázza a kifejezést: "... szélsőséges ökológiai (atomenergiaellenes, környezetvédelmi, természetvédelmi, állatvédő, szociális, alterglobalista) csoportok által környezetvédelmi célból elkövetett, általában erőszakos jellegű akciósorozatokat értjük, melyek célja a figyelemfelkeltés összes - akár nagy értékű, vagy emberéletet követelő károkozás - formája. Mivel az erőszak szándékos alkalmazása mellett nem a polgári lakosság és nem is civil célpontok ellen történnek a támadások, az is vita tárgyát képezi - főként a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás után -, hogy az ilyen jellegű akciók terrorizmusnak tekinthetők-e egyáltalán és nem az extremizmus, vagy vandalizmus a megfelelőbb fogalmi keret. Répási Krisztián terrorizmusról írott elemzése még inkább cizellálja a képet (Répási Krisztián: Az „egyetlen kérdés” terrorizmusa. Nemzet és Biztonság.): A terrorizmus ezen típusa nem pusztán az erőszakmentes tiltakozástól való elmozdulásnak, hanem ennél többnek, a terrorizmus azon válfajának tekinthető, melyben az aktivisták a politikai rendszer meghatározott jellemzőjének, valamint egy adott ágazattal kapcsolatos politika megváltozásáért küzdenek. A jelenség továbbá a politikai erőszak marginálisan kezelt formájának tekinthető – nem is kezelik mindenütt terrorista cselekedetként –, ugyanis jóval kevesebb figyelmet kap, mint a terrorizmus más (iszlamista, szeparatista stb.) formái, annak ellenére, hogy nem nélkülözi a politikai motivációt, a fenyegetettség érzetét kelti, sérülteket és a halálos áldozatokat követel, és/vagy tetemes anyagi kárt okoz." Az FBI közel sem ennyire szofisztikált definíciója szerint: "Azon erőszakot alkalmazó és erőszakkal fenyegetőző egyének és szervezetek, akik/melyek ökológiai-környezeti okokból hajtanak végre bűncselekményeket mások tulajdonát károsítva és a polgári lakosság ellen." |
A gyújtogatás is az eszközök közé tartozikForrás: www.facebook.com
Bár sokan egy kalap alá veszik az összes radikális zöld szerveződést, markáns különbségeket fedezhetünk fel az amerikai és európai szélsőséges csoportoknál, mivel eltérő módon jöttek létre, más a felépítésük, de még az ideológiai hátterük is: Amíg az USA-ban a hetvenes évek második felének, nyolcvanas évek elejének politikai-társadalmi klímája különösen kedvezett a szélsőséges, anarchista csoportok létrejöttének (melyek közül néhány egyenest a hippimozgalmak folytatásának tekinthető), addig ugyanebben az időszakban az európai kontinensen az amerikaival szemben sokkal szervezettebb sejtek, hálózatok alakultak ki. Ezek a csoportok néha még a terroristaszervezetekkel is jó kapcsolatokat ápoltak.
A kilencvenes évek elejére aztán komoly fordulat történt: Európában lassacskán megszüntek, mondhatni feloldódtak ezek a szervezetek, eközben az USA-ban a nyolcvanas évek elejétől fokozatosan megerősödtek és összehangolt működésük eredményeként igen komoly akciókat követtek el - és követnek el napjainkban is.
Az "ökoterroristák" célpontjai sok esetben szimbolikusak és propagandisztikus jellegűek, a leggyakoribbak között áruházláncok, fakitermelő telepek, környezetkárosító turisztikai központok, erőművek, farmok, vadásztársaságok központjai, vágóhidak, szőrmeelőállító egységek és állatkísérleti központok szerepelnek, de az eddigi akciókat tekintve másodlagos célpontként a bankokat és biztosítótársaságokat is ide sorolhatjuk. Az eszközökről pedig általában úgy tartják, hogy a cél szentesíti őket, így repertoárjukban az állatok kiszabadításától kezdve a fenyegető illetve mérgező levelekig, a rongálástól a bombarobbantáson át a gyújtogatásig számos törvénytelen akció szerepel. A két legnagyobb szervezet (lentebb bővebben is írunk róluk) csak a kilencvenes években több száz ilyen szabotázsért volt felelős.
„Pusztítsd el a kapitalizmust, mielőtt az pusztítja el a világot” - Earth Liberation Front
Az egyik első radikális környezetvédelmi csoport az Earth First! (Föld az első!) nevű mozgalom volt, mely 1980-ban kezde meg tevékenységét. Később ennek nyomdokain alakult 1992-ben Angliában az Earth Liberation Front (ELF) (Földfelszabadító Mozgalom) és ezt követően az Animal Liberation Front (ALF) (Állatfelszabadító Mozgalom).
A kép illusztrációForrás: pixabay.com
Híres esetek
Az ELF egyik híres támadását például 1998 októberében követte el a Coloradóban található Vail városának síparadicsoma ellen. Egy sífelvonót és egy éttermet gyújtottak fel, mellyel arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy a komplexum a hiúzok életterét veszélyezteti. Mindezt azonban meglehetős cinizmussal maguk is környezetkárosító módon tették, és ami még inkább hiábavalóvá teszi a 12 millió dolláros károkozást, hogy a központot utána újjáépítették, amely ma is él és virul. Az ELF-nek azonban még ennél is hátborzongatóbb módszerei voltak: például számtalan olyan levelet küldtek az állatkísérleteket folytató laboratóriumokba, melyek méregbe mártott pengéket tartalmaztak így azok könnyen megsebesíthették felbontójukat.
Robbantások
Az ALF egyik aktivistáját, Donald Currie-t 2006-ban tartóztatták le, miután több bombatámadást is elkövetett olyan laboratóriumok és gyógyszerkutató intézetek vezetői ellen, melyek állatokkal kísérleteznek. Az egyik ilyen támadás Caroline Brooks, az egyik brit hírügynökség vezetőjének férje ellen irányult. (Brooks hírügynöksége Nagy-Britannia egyik legnagyobb laboratóriumának, a Huntingdon Life Sciences (HLS)-nak dolgozott, mely ellen több állatvédő is kampányolt.) A támadás azonban sikertelen volt, nem úgy, mint az a másik, melyben Paul Blackburn, a GlaxoSmithKline gyógyszeróriás egyik vezető munkatársának háza előtt robbant a bomba.
Terror vagy sem?
Míg a fenti esetek méltán nevezhetők bűncselekménynek, az ökoterrorizmus fogalmának bevezetése megbélyegezheti azokat a környezetvédőket is, akik ugyan radikális, de másoknak nem ártó módszereket alkalmaznak. Előfordul, hogy a kifejezést - persze tudatosan - épp ilyen értelmezésében alkalmazzák a környezetvédelem ellenszószólói a környezetvédők kollektív megbélyegzése érdekében. Maga a fogalom is ebben a kontextusban született, hiszen az a Ron Arnold használta először 1983-ban, aki egyébként a Wise Use nevű mozgalom inspirálója is volt, és a gazdasági fejlődés jegyében hirdetett harcot a környezetvédőkkel szemben. A mozgalomnak aztán a zöldrefestés gyakorlatának népszerűsítésében is része volt.
Hogy a radikális cselekvés maga után vonhatja az ökoterrorizmus vádját, arra igen jó példa a Sea Shepherd (SSCS) nevű környezetvédelmi szervezet. Igaz, a bálnavédelemre szakosodott csoportot csak azok igyekeznek megbélyegezni, akik maguk is érdekeltek a bálnavadászatban...
A szervezetet 1977-ben alapította Paul Watson, a Greenpeace néhai aktivistája, aki úgy vélte, a környezetvédők hagyományos eszközei nem elég radikálisak ahhoz, hogy elérjék céljukat. Így aztán a közvetlen cselekvést választották, melynek végeredménye a vádak és perek sokasága. Meglékelik vagy más módon teszik működésképtelenné a bálnavadász-hajókat, lézerrel a vadászok szemébe világítanak, vajsavval töltött üvegeket dobnak a hajókra vagy a tengerbe.
Robbantás és gyújtogatás -kontra- megnyúzásra váró állatok kiszabadítása: az ökoterrorizmus vádját vizsgálva - az okozott kár mértéke mellett - különbséget kell tenni a bűn elkövetésének módja és célja között is. Nem véletlen - bár ritkán ugyan - hogy a szélsőségesekkel maguk a mérsékeltebb állatvédők is együttműködnek például állatmentő akciók során, és bár életek mentéséről van szó, jogi értelemben a tettük ettől még bűncselekménynek számít. Az egyik leghíresebb ilyen akció 2011-ben, Spanyolországban történt, ahol több állatvédő csoport közösen vállalt részt majdnem 20 000 vidramenyétet kiszabadításában (a nyércfarmokon fogvatartott vidramenyéteket megnyúzzák, hogy bundájukból nercet készítsenek). A szabotázst követően 12 embert tartóztattak le a spanyol hatóságok, és bár maga a főszervező ALF is gyanúba keveredett, részvételét hitelt érdemlő módon nem sikerült bizonyítaniuk a hatóságoknak.
Például ilyen egy állatszabadító akció:
Az mindenesetre biztos, hogy nincsenek könnyű helyzetben azok, akik a környezet védelmében akarnak cselekedni: meg kell találniuk a legmegfelelőbb, leghatékonyabb eszközöket a céljaik elérésére, mindezt oly módon, hogy közben a törvényesség útjáról le nem térve, feddhetetlenek maradjanak.
És tény, hogy bár sok vállalat van, mely agresszíven szennyezi a környezetet, vagy épp tömegesen irtja az állatokat, az ökoterrorizmus mégsem jelenthet választ a problémákra. Jóval célravezetőbb a hosszútávú stratégia és a kitartó munka, az eredmények eléréshez persze szükséges az is, hogy a törvényalkotás és a bűnüldözés megfelelő mélységben és affinitással legyen képes erősíteni és segíteni a környezet védelmét. Olyan országokban tehát, ahol ez a feltételrendszer nem tud teljesülni - például mert a jogszabályok az adott környezetkárosító céget védik a helyi lakosok kárára - minden valószínűség szerint meg fognak erősödni a zöld szélsőségek is.