A keleti sün lett az év emlőse 2014-ben

Hír

írta: Admin
2014/03/01

Idén a keleti sün védelmére (Erinaceus roumanicus) hívja fel a figyelmet az év emlőse országos rendezvénysorozat a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett Vadonleső Program keretében.

A sünbarát kert elnevezésű kezdeményezéssel a keleti sünök lakott területeken, kiskertekben való biztonságosabb megtelepedését, a regionális és országos mese- és képregényíró-versennyel pedig népszerűsítésüket, a környezeti nevelésbe való bevonásukat segítik.

A rendezvénysorozat kezdeményezője a Vadonleső Program, támogatói pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium mellett a nemzetipark-igazgatóságok, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, annak Emlősvédelmi Szakosztálya és a Magyar Emlőstani Társaság. A program célja, hogy - egyeztetve a szakmai szervezetekkel - minden évben más és más őshonos emlősállatra hívják fel a figyelmet, ezzel is segítve a fajok megismerését, hatékonyabb védelmét - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pénteken az MTI-vel.

A keleti sün védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint. Magyarországon elterjedt faj, leginkább a fás, cserjés vidékeken megfigyelhető, de gyakran felbukkan lakott területeken is. Elsősorban napnyugta után indul táplálékot keresni, amely legtöbbször rovarokból, földigilisztából, évszaknak megfelelő bogyókból és gyümölcsökből áll, de elfogyasztja a neki kitett vagy éppen megdézsmált kutya- és macskaeledelt is.

A sün látása viszonylag gyenge, de az éjszakai viszonyok között remek szaglásának és kifinomult hallásának köszönhetően kiválóan tájékozódik. Kedveli a védettebb, kevésbé nyílt helyeket, gyakran kőfalak, kerítések mentén közlekedik. A hidegebb téli hónapokat farakások, rőzsekupacok alatt téli álomban vészeli át. A sün veszély esetén összegömbölyödve szúrós tűpárnává változik és útját csak akkor folytatja, ha újra biztonságban érzi magát. Ez a sajátos viselkedésük különösen védtelenné teszi őket a közúti gázolások ellen, mivel a gyorsan érkező járművektől megijedve hiába gömbölyödnek össze, az nem óvja meg őket.


Kép forrása / Szerző: Lars Karlsson

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló