Galambok dinamikája és épülő robotraj

Hír

írta: Admin
2013/08/27

Tudományos szenzációt hozott a magyar fizikusok és brit biológusok együttműködése, amelynek során feltérképezték, miként zajlik a döntéshozatal egy repülő galambrajban, kik a valódi irányítók. A kutatók további tervei között robotraj építése is szerepel.

A kutatócsoport a rögzített repülési útvonalak elemzését a rajon belüli dominanciaviszonyok pontos feltárásával egészítette ki. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a domináns egyedek válnak-e a repülés során a csoport vezetőivé.

Az augusztusban publikált munka egy korábbi sikeres együttműködés folytatásaként jött létre. Akkor Vicsek Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Fizikai Tanszékének fizikusa kereste meg az Oxford Egyetem Állattani Tanszékén dolgozó magyar biológust, Bíró Dórát. Az ELTE-MTA kutatócsoportjában fejlesztették azt a mindössze 13 grammos GPS-eszközt, mely a madarakra erősítve másodpercenként tízszer rögzíti az állatok pozícióját. Az adatok elemzéséből kirajzolódott, hogyan születik a döntés a repülő rajban

Eredmény, amely megjelent az amerikai tudományos akadémiai lapjában is
A PNAS-ben megjelent tanulmány arra a meglepő eredményre jutott, hogy a galambok között a repülési irányra vonatkozó döntéseket főként meghatározó egyedek nem azok, amelyek a dúcon belül dominánsak. A repülési döntéshozatal mechanizmusa egy kifinomult, hierarchikus rendszerként jellemezhető. A csoport "bölcsességéhez" minden tag hozzájárul, de bizonyos egyedek választásai nagyobb súllyal esnek latba.

Ugyanezen csoport földi viselkedésének vizsgálatához teljesen automatizáltan működő, képfeldolgozáson alapuló egyedi felismerőrendszert fejlesztettek a kutatók, amellyel a galambok közötti dominanciaviszonyok nagy részletességgel térképezhetők fel - olvasható a tanulmányban az ELTE oldalán is.

A galambfélék (Columbidae), vagy közismert nevükön galambok, a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe tartozó család. 42 nem és 313 faj tartozik a családba. A galambfélék az egész Földön elterjedtek. Az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Legtöbb helyen két vagy több fajuk is él egyszerre, de az északi sarkkörön csak az elvadult házigalamb és a balkáni gerle hatol túl. Mindenfelé megtalálhatóak a trópusi és a mérsékelt övi részeken, bár a Szahara nagy részén és az Arab-sivatagban csak mint átvonulók fordulnak elő. Az európai kontinensen viszonylag kevés faj él, de azok közül szinte mindegyik költ a Kárpát-medencében, így Magyarországon is.


A kutatás folytatódik

A kifejlesztett, modern technológiákra alapuló követő- és felismerőrendszerekkel, valamint az adatelemzéshez rendelkezésre álló statisztikus fizikai eszköztárral a galambok mellett más, szociálisan fejlett madarak vagy emlősök csoportos viselkedését, szociális hierarchiáját és kollektív döntéshozatali mechanizmusait is vizsgálni kívánják.

A biológiai eredmények mellett a galambok csoportos repülését leíró törvényszerűségeket a most épülő, önállóan repülő robotrajukban is fel fogják használni. Első nyilvános bemutatójuk a Kutatók Éjszakáján, szeptember 27-én lesz.

 

forrás: MTI, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

Minirobotrajt építettek

Parancsra alakzatot öltő minirobotrajt építettek amerikai tudósok. A robotok együttműködnek egymással a cél érdekében.

Téli madáretetés

A madarak etetése akár egy ablakpárkány alatti muskátlis láda „funkcióváltásával” is megoldható.