Gondozója neveli a pingvinfiókát

Hír

írta: ecolounge
2015/11/20

Gondozója nevel egy pápaszemes-pingvinfiókát (Spheniscus demersus) a Szegedi Vadasparkban, a néhány hetes madár az első kritikus időszakot átvészelve szépen cseperedik - közölte Veprik Róbert igazgató.

Az állatkert pingvincsapatának egyik szülőpárja október végén költött ki két fiókát. A hímet és a nőstényt a többi pingvin azonban elkezdte zaklatni, sőt a fiókákat védő apát meg is sebesítették. A családot ezért elkülönítették, az egyik fióka azonban annyira gyenge volt, hogy úgy döntöttek, kézben neveli föl az egyik gondozó.

A fióka - amely szerencsére hamar elfogadta a "pótmamáját" - kezdetben három óránként kapott heringből és a szükséges vitaminokból, tápanyagokból készült pépet. Idővel egyre nagyobb méretű haldarabokra szoktatják rá, majd egész halakat eszik majd - ahogy az idősebbek. A szakemberek arra törekszenek, hogy felnőve visszakerülhessen a csapatába, ahol már vannak korábban szintén kézben nevelt pingvinek.

A csapat tagjainak agresszív viselkedését feltehetően az okozta, hogy a pápaszemes pingvin párok a kolónián belül megküzdenek a jó költőhelyekért, és a magasabb rangúak igyekeznek kiszorítani a környékükről a lehetséges riválisokat. A kispingvin szülei alacsony rangúak a csapatban, nem tudták elfoglalni egyik mesterségesen kialakított odút sem, a kifutó sarkában, nyílt színen költötték ki a tojásaikat.

A pingvinek monogám, életre szóló kapcsolatban élnek a kolónián belül, és mindkét szülő szerepet vállal a fiókák felnevelésében. A költési idő valamivel hosszabb, mint a legtöbb madárnál, akár 42 nap is lehet. Többnyire 1-3 tojást raknak. A fiókák elválasztása körülbelül két hónapos korukban kezdődik, ekkortól tanulják meg, hogyan szerezzenek táplálékot maguknak. A természetben tengerre szállnak, az állatkertekben azt kell megtanulniuk, hogyan vegyék el a táplálékot a gondozójuk kezéből.

A pápaszemes pingvineket fajmegmentési program (EEP) keretében tartják Szegeden, így szaporításuk természetvédelmi érdeket is szolgál. A természetben a legnagyobb problémát az élőhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél-Afrika térségében sajnos nem ritkán előforduló olajtanker-katasztrófák jelentik. Egy-egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak a pingvinek is.

A pápaszemes pingvinek 2011-ben érkeztek a Szegedi Vadasparkba. A fiatal egyedek idővel párba álltak, majd 2014-ben ki is kelt az első két fióka, amelyek ma már a csapat teljes jogú tagjai. Elképzelhető, hogy a közeljövőben még újabb pingvinek jönnek világra a külső kifutóban kialakított mesterséges odúkban.

forrás: MTI

A rovat új hírei

150 éves a FŐKERT

Az 1867-ben alapított Fővárosi Kertészet, 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Így az idei év jubileumi év lesz ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai