Interaktív tanösvényt avattak a Hármashatár-hegyen

Hír

írta: MTI
2018/11/22

A kedden átadott tanösvényt a budapesti Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről nevezték el.  A 3,5 kilométer hosszú, 15 millió forint saját forrásból épített, 14 interaktív táblát tartalmazó új turisztikai attrakciót a sokak által ismert sétaút 100 évvel ezelőtti kialakításának évfordulója alkalmából adták át.

Guckler Károly főerdőmester a 19-20. század fordulóján a fővárosi erdőterület megújításának kezdeményezője volt. Elkötelezett szakemberként irányította az addig tervszerű gazdálkodás hiányában folyamatosan romló fővárosi erdőterület növelését és minőségének javítását. Nevéhez fűződik a gyümölcstermesztés felhagyása után kopárrá vált Hármashatár-hegy újraerdősítése. Bécsi mintára talajképző szereppel feketefenyő erdőket ültetett, amelyek napjainkra lehetővé tették az őshonos fafajok visszatelepítését. Száz évvel ezelőtt az ő tervezése és irányítása mellett építették meg a Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában szinte végig szintben futó, azaz nagyobb emelkedő nélküli sétautat, ami napjainkban is a természetjárók, terepfutók egyik kedvelt célpontja.

A 100 éves sétaúton futó tanösvény kialakításakor két új kilátóteraszt is létesítettek, amelyek Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban. A tanösvény ismeretanyaga már az indulás előtt megismerhető, vagy a túra után újra átolvasható a parkerdo.hu oldalon. Megújult a tanösvény nyomvonala is: elvégezték a 100 éves sétaút felületének karbantartását, felújították az egykor kőből épített kilátópontot, öt pad-, asztalgarnitúrát, valamint további öt padot helyeztek el, a Virágos-nyeregben pedig tűzrakóhelyet építettek ki. Pótolták a Tábor-hegyi barlanghoz vezető turistaút melletti korlát és lépcső hiányzó elemeit, és felújították az egykori terméskő padot is.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló