Négymilliárd fa ültetését tervezi az Etióp kormány 2019 végéig!

Hír

írta: ecolounge
2019/07/29

Ebből 220 millió fát már el is ültettek egyetlen nap leforgása alatt, amely világrekordnak számít.

Abiy Ahmed kormányfő vezette faültetési projekttel a szárazság sújtotta kelet-afrikai ország ellensúlyozni akarja az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást.

A mostani faületési akciót az ország mintegy ezer helyszínén végezték, a siker érdekében számos közintézményt és iskolát zártak be, hogy minél többen vehessenek részt. Illetékesek számolták, hogy hány facsemetét ültetnek el. Getahun Mekuria innovációs és technológiai miniszter hétfői Twitter-üzenete szerint több mint 220 millió fát ültettek. A Guinness rekordok könyvében jelenleg India tartja az egyetlen nap alatt elültetett fák rekordját több mint 50 millió fával, amelyet 800 ezer önkéntes ültetett el 2016-ban a dél-ázsiai országban.

A programnak bírálói is akadnak, szerintük a miniszterelnök a zöldítési kampányával a közvélemény figyelmét kívánja elvonni a kormány előtt álló kihívásokról, köztük az etnikai konfliktusokról, amelyek mintegy 2,4 millió embert kényszerítettek otthonaik elhagyására.


Kép forrása: pixabay.com

 

forrás: MTI, BBC

A rovat új hírei

Hasonló