Tömeges erdőtelepítéssel megmenthető Földünk?

Hír

írta: ecolounge
2019/07/05

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) kutatóinak új tanulmánya szerint az eddig véltnél sokkal több, nem kevesebb mint 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége.

A svájci kutatók azt vizsgálták meg, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra. A szakemberek a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképszoftverét használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez.

A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot - vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát - lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

"A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára" - mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: "ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa".

A kutatók hat országot jelöltek meg az újraerdősítés "gócpontjaiként": Oroszország (151 millió hektár), Egyesült Államok (103 millió hektár), Kanada (78 millió hektár), Ausztrália (58 millió hektár), Brazília (50 millió hektár) és Kína (40 millió hektár).

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kulcs most a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon.

"Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát" - hangsúlyozta Crowther.

Más kutatók szerint azonban a tanulmány "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen".

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak és semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől. Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte.

Figyelembe véve a tényt, hogy az iparosodás óta az emberiség milyen hatalmas mennyiségben juttatott - és juttat jelenleg is - széndioxidot a légkörbe, hogy milyen pusztítást végzett - és végez napjainkban is - a természetes elnyelőkben (tengerek - óceánok, valamint erdőterületek), inkább a szkeptikusabb álláspontot képviselő tudósoknak hihetünk. A tömeges erdősítések jótékony hatása természetesen megkérőjelezhetetlen, de önmagukban valószínűleg már képtelenek lennének ellensúlyozni az eddig okozott károkat és azok hosszú távú negatív hatásait (pl. olvadó permafroszt térségek metánkibocsátása). Ezért az erdősítések mellett a modern technológia nyújtotta lehetőségeket alkalmazni kell, másrészt az eddigieknél is jóval nagyobb anyagi és humán erőforrásokat kell mozgósítani a klímavédelemmel kapcsolatos K+F projektekbe.


Kép forrása: pixabay

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló