Pocokinvázió: veszélyes rágcsálóirtó használatát engedélyezi a Nébih

Hír

2020/12/08

Sajnos, olykor szükség van az elszaporodott állatok irtására, azonban nagyon nem mindegy, hogyan: a helytelenül alkalmazott mérgek ugyanis veszélyeztethetik más állatok életét is. A bejelentések szerint elszaporodtak a mezei pockok, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) engedélyezte a Pocok Tox használatát. Mi ez a szer, és milyen szabályok vonatkoznak a rágcsálók irtására?

A Nébih azzal indokolta a döntést, hogy a gazdálkodók az elmúlt hetekben több megyéből is jelezték, hogy a szántóföldeken nagyon elszaporodtak a mezei pockok (Microtus arvalis).

 

"Szükséghelyzeti engedély"

A klórfacinon tartalmú Pocox Tox nevű szer alapvetően nem engedélyezett Magyarországon, de szükséghelyzetekben kérelmezhető rá az engedély, és erre már korábban is volt példa. Ugyanis csöppet sem ártalmatlan szerről van szó: melegvérűekre (madarakra, emlősökre) kifejezetten veszélyes, és a kihelyezésekor is rendkívül elővigyázatosnak kell lenni, hogy ne érintkezzen bőrrel, ne kerüljön szembe és ne lélegezzék be. Emiatt védőruha viselete is kötelező.

Alkalmazása kizárólag növényorvos felügyeletével történhet, és csakis szántóföldön, kertészeti kultúrákban, lucernában, ruderáliákon, őszi búzában, őszi árpában és fűkeverékekben. A szert tilos a talajra, hóba szórni, előzetesen alaposan fel kell mérni az állatok járatait, és a mérget a járatokban szabad csak elhelyezni.

Természetvédelmi terület határától 300 m-es védőtávolságot kell tartani, a kezelt területet le kell zárni, és írásos figyelmeztetést kihelyezni. Figyelni kell a többi állat viselkedését, hiszen megvan a veszélye, hogy a méregből más állatok is fogyasztanak, illetve az elhullott pockokat eszik meg a ragadozók.

 

Illegális mérgezések

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyha ez a szer ennyire veszélyes, akkor miért engedélyezik?

A Nébih közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy sokan ilyenkor illegális módszerekhez fordulnak, például háztartási patkányirtó, vagy házi készítésű, méreggel kevert csalétkeket helyeznek ki. Ezek azonban, túl azon, hogy nem hatékonyabbak a mezei pockok ellen, sokkal veszélyesebbek a vadakra, madarakra, mint az engedélyezett klórfacinon hatóanyag. A háztartási patkányirtót csak zárt térben szabad használni, szántóföldeken nem, és a házi készítésű csalétkek alkalmazása is súlyos jogszabálysértésnek minősül.

A cél tehát az, hogy a növényeket károsító szervezetek (gyomok, rovarok, rágcsálók) ellen a természeti környezet minél kisebb terhelésével és veszélyeztetésével lépjenek fel a termelők, és ne "házi módszerekkel" kísérletezzenek, ezeknek ugyanis tragikus következményei lehetnek. A madármentők folyamatos szélmalom-harcot vívnak, ugyanis a mérgezések különösen érzékenyen érintik a hazai védett ragadozómadár-állományt.

2002-ben például a Pusztazámor környéki mezőkön kezdtek pusztulni a vadállatok. Két nap alatt több mint 30 őztetemet, valamint több elpusztult rókát és nyulat számoltak össze a helybeli vadászok és lovasok, de a teljes veszteség talán sosem derül ki, hiszen ilyenkor szabályos láncreakció indul be, és valószínű, hogy vaddisznók, madarak is áldozatul estek.

A vadászok egy helybéli kft-t okoltak, aminek ugyan volt engedélye az irtószer alkalmazására, azonban nem tartotta be az előírásokat, és a helybelieket sem tájékoztatta a méreg kihelyezéséről. Pusztazámoron az 1980-as évek végén már volt egy hasonló eset, a település vadvilága jóideig nem heverte ki a dolgot.

Év elején pedig a Facebook-on terjedt el a hír, hogy Kaposváron több utcában is patkánymérget szórtak szét, a veszélyes szerből az óvodák környékére is jócskán jutott. A hasonló esetek sajnos rendkívül gyakoriak, a közterületre kiszórt mérgek elsősorban a gyerekekre, házi kedvenceinkre jelentenek veszélyt.

Ha patkánymérget evett a kedvencünk...

A patkányméreg azért veszélyes, mert rendkívül súlyos véralvadási zavart okoz, tehát vérzékenységgel vagy (belső) vérzéssel járhat. Ha már a klinikai tüneteket tapasztaljuk (általában 8-72 órával a méreg fogyasztása után), akkor általában menthetetlen a helyzet, és már csak a vérátömlesztés jelenthet némi esélyt.
Ezért nagyon fontos a megelőzés, illetve gyanú esetén az azonnali cselekvés! Ha sejtjük, hogy kisállatunk például a séta során belenyalhatott a méregbe, azonnal forduljunk orvoshoz! Ilyenkor meg kell hánytatni az állatot, hogy ne tudjon felszívódni a méreg, de ha valaki ebben nem rutinos, inkább bízza ezt orvosra! A K1-vitamin is hatásos ellenszere a rágcsálóirtónak, de semmiképp ne ittasunk állatunkkal tejet!
Ha a lakásban, ház környékén evett a méregből kedvencünk, akkor vigyük magunkkal a csomagolást is az orvoshoz, ugyanis az újabb fajta mérgeken már feltüntetik az ellenszert.
Ha időben sikerül lépni, és az állat szervei nem károsodnak, teljes felépülés várható. (Forrás: haon.hu)


Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org / Dieter TD; 2. pexels.com / Pranidchakan Boonrom

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló