Világszerte egyre gyakoribb a mérgező édesvízi algavirágzás a tavakban

Hír

írta: MTI
2019/10/16

Az elmúlt három évtizedben világszerte súlyosbodott az édesvízi nagy tavakat érintő nyári algavirágzás - állapították meg a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) munkatársai a témában készített eddigi leghosszabb távú, globális tanulmány keretében.

Nature című tudományos folyóiratban publikált írásukban a kutatók felidézik, hogy 2014-ben például mérgező algavirágzás miatt voltak kénytelenek mellőzni a csapvizet az Ohio állambeli Toledo lakói, Floridában pedig 2016-ban és 2018-ban is szükségállapotot rendeltek el a vízi jelenség miatt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az algavirágzás a gyors ütemű terjedése, vagy a mérgező fitoplanktonok populációinak megjelenése miatt lehet veszélyes. A mostani tanulmányt megelőzően azonban nem volt egyértelmű, hogy a jelenség valóban súlyosbodik-e világszerte, mint ahogy azt sem lehetett tudni, hogy az olyan emberi tevékenységek, mint a mezőgazdasági termelés, a városi beruházások és az ember okozta klímaváltozás, milyen mértékben járulnak hozzá a problémához.

"A mérgező algavirágzás hatással van az ivóvízkészletekre, a mezőgazdaságra, a halászatra, a rekreációs tevékenységekre és a turizmusra" - mutatott rá Jeff Ho, a Carnegie Tudományos Intézet munkatársa. Hozzátette: "a tanulmányok azt mutatják, hogy az édesvízi tavakat érintő algavirágzás éves szinten 4 milliárd dolláros veszteséget jelent az Egyesült Államok számára".

Mindezek ellenére a jelenséget vizsgáló eddigi kutatások csupán bizonyos édesvízi tavakra vagy régiókra fókuszáltak, vagy a vizsgált időintervallum volt viszonylag rövid.

A kutatók most azonban 30 évnyi műholdas adatot elemezve vizsgálták meg hat kontinens 33 országának 71 nagy tavában a nyári algavirágzás hosszú távú változásait az 1984 és 2013 közötti időszakra koncentrálva.

"Megállapítottuk, hogy a nyári algavirágzás tetőzésének intenzitása a vizsgált tavak több mint kétharmadánál emelkedett, és csupán hat tó esetében figyeltünk meg statisztikailag jelentős csökkenést" - mondta Anna Michalak, az intézet munkatársa. "Ez azt jelenti, hogy az algavirágzás valóban egyre kiterjedtebb és intenzívebb, és nem csupán arról van szó, hogy ma már nagyobb figyelmet szentelünk a jelenségnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt" - jegyezte meg a szakember.

Az algavirágzás súlyosbodásának hátterében álló okok azonban eltérnek az egyes tavak esetében, vagyis a kutatóknak nem sikerült egységes mintázatot felfedezniük az érintett tavaknál, amikor a jelenséget tápláló olyan tényezőket vizsgálták, mint a trágyahasználat, az esőzés vagy a hőmérséklet.

A szakembereknek azt mindenesetre sikerült megállapítaniuk, hogy az elmúlt 30 évben csupán azok a tavak voltak képesek megakadályozni az algavirágzás erősödését, amelyek a legkisebb mértékű melegedésnek voltak kitéve. Ez pedig azt sugallja, hogy bizonyos területeken a klímaváltozás már most akadályozza a tavak regenerálódását.


Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org/Daniel Case; 2. commons.wikimedia.org/Michael Ely; 3. commons.wikimedia.org/USEPA Environmental-Protection-Agency;

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Algából zöld energia

Egy amerikai kutatócsoport algák segítségével szennyvízből bioenergiát állít elő.