Vörös macskamedvék Debrecenben

Hír

írta: Admin
2014/05/13

A nemzetközi fajmegmentési program keretében két vörös macskamedve (Ailurus fulgens), más néven kis panda érkezett vasárnap a Debreceni Állat- és Növénykertbe.

A tavaly született nőstény állatok a dél-franciaországi Assont-ból költöznek a Nagyerdei Kultúrparkba. A jövevényeket már vasárnaptól megnézhetik látogatók az észak-kínai leopárd melletti kifutójukban. A kis pandák érkezésével a debreceni látványosság 1958-as megalapítása óta eddig még soha nem látott, ritka és érdekes fajjal gazdagodott. A szakemberek azt remélik, mire a két kis nőstény eléri az ivarérettséget, addigra hím is érkezik majd hozzájuk.

A vörös macskamedve Dél-Ázsia bambusz erdeinek lakója. Ez az egyetlen ma élő faj, ami a ragadozók rendjének macskamedvefélék családjába tartozik. Külseje medvére emlékeztet, de ugyanolyan jól mászik fára és ugyanúgy tisztogatja magát, mint a macska. Táplálékspecialista, fő eledele a bambusz. A vadászat, és élőhelyének pusztulása miatt állománya mára nagyon megritkult, így a kis panda is a veszélyeztetett fajok közé került, a Természetvédelmi Világszövetség a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolta. Az elterjedési területén található összes országban - azaz Bhutánban, Kínában, Indiában, Laoszban, Mianmarban és Nepálban is - védelmet élvez. Európa állatkertjeiben nagyjából háromszáz egyede él.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Párt kapott a vörös panda

A Szegedi Vadaspark hím vörös pandája párt kapott maga mellé. Összeszoktatásuk után keddtől nézhetik meg őket a látogatók.

A neve: Zuri

A Zuri nevet kapta a márciusban a veszprémi állatkertben született kis nőstény zsiráf.

Tevecsikó született

Az Iliász nevet kapta a Fővárosi Állat- és Növénykertben született tevecsikó.

Katták születtek

Egy nap alatt három katta (Lemur catta), vagyis gyűrűsfarkú maki született a Nyíregyházi Állatparkban.

Zsiráfborjú született

Zsiráfborjú született ma hajnalban a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban.

Újabb zsiráfbébi született

A Fővárosi Állat- és Növénykert új jövevénye - ahogyan a zsiráfoknál szokás - néhány órával a világra jövetele után már ...