Elektromos hajtású virágkocsi a virágkarneválon

Hír

2016/07/18

Először a virágkarnevál történetében környezetbarát, elektromos hajtású virágkocsi is felvonul augusztus 20-án Debrecenben.


Az elektromos autó villanymotorjához az energiát a mobiltelefonokban használthoz hasonló akkumulátorok biztosítják - mondta a Debreceni Egyetem (DE) fejlesztéséről Husi Géza, a felsőoktatási intézmény műszaki karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék vezetője.

Nagyjából 2 ezer darab 12 kilowattórás akkumulátort építettek a szerkezetbe, amely mintegy 50 kilométert tud megtenni, óránként 20-25 kilométeres sebességgel. A virágkocsihoz fejlesztett újdonság, hogy nem használnak hagyományos kormányt, nincsenek rajta fékek, az irányítást egy botkormány segítségével oldják meg - tette hozzá Husi Géza. A gáz és a fék teljesen elektromos, és a fékezéskor keletkező energiát is újrahasznosítja a jármű.

Husi Géza emlékeztetett arra, hogy a DE már 8 éve foglalkozik elektromos hajtású járművek fejlesztésével. Több tanulmányautójuk sikeresen szerepelt az alternatív hajtású járművek versenyén. A folyamatos innovációnak köszönhetően két évvel ezelőtt elkészült a tanszék start up terméke, egy elektromos hajtású kukásautó prototípusa. Ennek a fejlesztésnek az eredménye az elektromos virágkocsi szerkezetének kialakítása is - hangsúlyozta a szakember. A 40 napig tartó tervezésben, építésben a tanszék oktatói, hallgatói vettek részt.

Az elektromos hajtás a DE virágkocsiját működteti majd az idei, 50. virágkarneválon. A szerkezetre a Pikó Sándor képzőművész által tervezett kompozíciót építik fel, amely az egyetemi innovációt, a sporttal kapcsolatos képzést és kutatást, illetve az együttműködés fontosságát jeleníti meg. A felsőoktatási intézmény kilencedik alkalommal indít virágkocsit a karneválon. A tervek szerint a következő években a debreceni virágkarnevál valamennyi feldíszített járműve környezetbarát, elektromos hajtást kaphat.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló