Napelemekkel fejlesztették a budapesti Szent Margit Kórházat

Hír

2017/07/05

Napelemes rendszert építettek ki a budapesti Szent Margit Kórházban, a 129,26 millió forintból megvalósult beruházás eredményeként a jövőben megújuló energiaforrásból fedezhetik az egészségügyi intézmény energiaszükségletének jelentős részét.

A korszerűsítést bemutató szerdai sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügy folyamatos fejlesztésre szorul, évtizedek lemaradását nem lehet egyszerre pótolni.

Kiemelte, hogy a napelemes rendszert a pályázattól számított nyolc hónapon belül kiépítették, és leszögezte: erre gondolnak, amikor arról beszélnek, hogy szeretnék felgyorsítani az európai uniós források felhasználását, minél hamarabb odaítélni a támogatásokat és kiírni a pályázatokat.

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere úgy fogalmazott, hogy míg korábban az intézmény jövője elég ködös volt, most már látható, és ezt megköszönte a 2010 óta kormányzó Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója szintén kijelentette: az átadási ünnepség azt bizonyítja, hogy az intézménynek van jövőképe, önállóvá válása óta folyamatosan fejlődik.

forrás: FM

A rovat új hírei

Hasonló