4 dolog, amit tudnunk kell a naptejről!

Magazin

2016/06/25

A naptejek sem mindenhatók, csak akkor védenek, ha megfelelően használjuk őket.

A napfény erősödésével újra előkerülnek a naptejek – és a naptejek hatásairól szóló viták, tanulmányok. Az EWG (Environmental Working Group - Környezeti Munkacsoport) nevű, amerikai környezetvédelmi szervezet, mely a kozmetikumok összetevőinek hatásait kutatja, idén is felhívja a figyelmet néhány fontos tényre, melyet szem előtt kell tartanunk, ha szeretnénk védekezni a nap káros hatásai ellen.

A magas faktorszám önmagában nem elég
Csak bizonyos körülmények között, megfelelő használat mellett igaz, hogy a nagyobb faktorszám jobban véd. Sokan vannak, akik viszont túlságosan is megbíznak a faktorszámban, ezért kevesebbet használnak az „erősebb” naptejből, vagy hosszabb ideig maradnak vele a napon. Épp ezért az Egyesült Államokban hivataosan is megtévesztőnek ítélték a magas faktorszámot. Az ilyen naptejek mellett tehát ugyanúgy be kell tartanunk a napozásra vonatkozó általános előírásokat.

Nem minden naptej véd az UV-sugárzás ellen
Magától értetődőnek vesszük, hogy minden naptej véd az UV-sugárzás ellen, azonban jobb, ha erről meg is bizonyosodunk. Míg a faktorszámot - mely azt mutatja, hogy mennyire véd a naptej a leégés ellen - általában nagy betűvel feltüntetik, ha nincs ott mellette, hogy UV-védelem, akkor más típusú károsodások kivédésére sem kapunk garanciát. Az UV-sugarak ugyanis olyan szabadgyököket termelnek, melyek gyorsíthatják a bőr öregedését és a bőrrák kialakulását. Nemcsak a faktorszámot kell tehát megnéznünk, hanem azt is, hogy van-e benne UV-szűrő.

Óvatosan az A-vitaminnal
Az A-vitaminnal szintén az EWG foglalkozott már régebben, és kutatásaikból úgy tűnik, az A-vitamin korántsem mindig tesz jót a bőrnek, sőt, akár a bőrrák kialakulásához is hozzájárulhat. A kozmetikumokban használt retinyl palmitate (Az A-vitamin (retinol) és palmitinsav kombinációja) olyan antioxidáns, mely harcol a bőr öregedése ellen. Ugyanakkor egyes tanulmányok szerint a napfénnyel kombinálva sérüléseket, akár daganatokat is okozhat. Az EWG azt ajánlja, ha biztosra akarunk menni, inkább ne használjunk olyan készítményeket, melyekben A-vitamin, vagyis retinyl palmitate, retinyl acetate, retinyl linoleate vagy retinol van.

Vegyszerek vagy ásványok?
Általában kétféle naptej közül választhatunk: az egyik az, amelyik vegyszereket tartalmaz és károsíthatja a hormonrendszert. A másik a korábban használt vegyszerek helyett ásványokkal, cink-oxiddal illetve titánium-dioxiddal harcol a sugarak ellen. Az EWG inkább az utóbbit ajánlja, bár ezekkel meg az a baj, hogy nanorészecskéket tartalmazhatnak, melyek belélegezve szintén ártalmasak lehetnek. Úgy tűnik, nincs jó megoldás, de ha ellenőrzött natúrkozmetikumot vásárolunk, valamint ha ellenőrizzük az összetevőket (ezt megtehetjük az EWG vagy a Krémmánia oldalán), akkor nagyobb eséllyel kerülhetjük el a veszélyes anyagokat.

Érdemes tehát mindezeket figyelembe vennünk, ha naptejet vásárolunk, illetve nyaralni készülünk. Mindenképp fontos, hogy mértékkel napozzunk és inkább a reggeli vagy esti órákban, különösen, ha délebbi országok tengerpartjait vesszük célba.


Kép forrása: Wikipedia / Szerző: Видала я вас!

 

forrás: ewg.org, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

UV-védelemben a juharfa az első!

Ha szeretnénk olyan fákat ültetni, amik hatásosan védenek minket a Napból érkező káros ultraibolya sugárzástól, érdemes a ...

Csökkentsük a rák kockázatait!

A nemzeti rákellenes naphoz, április 10-éhez kapcsolódva a rák kialakulásának kockázatát csökkentő javaslatokkal teli listát ...