A Föld Órája Fővárosa: Pusztaszabolcs

Hír

2014/05/21

A Fejér megyei Pusztaszabolcs lett a Föld Órája Fővárosa 2014-ben. A WWF Magyarország ünnepélyesen adta át a címet a város önkormányzatának, a Föld Órájáért kampányoló Tiszta Utak Élő Táj Egyesületnek, majd a résztvevők a város határában az elismerést jelző táblákat is felavatták.

A WWF Föld Órája a világ legnagyobb civil önkéntes akciója, melynek keretein belül a WWF Magyarország 2012 óta minden évben meghirdeti a hazai települések számára a Föld Órája Főváros versenyt.

2012-ben Nyíregyháza kampányolt a legsikeresebben lakosai körében a Föld Órája Főváros címért, így az alföldi nagyvárosból regisztráltak a legnagyobb arányban a www.foldoraja.hu weboldalon. 2013-ban egy komoly összefogásnak köszönhetően Szigetszentmiklós nyerte el egy évre az elismerést. Idén pedig a helyi Tiszta Utak Élő Táj Egyesület akciójának köszönhetően Pusztaszabolcs bizonyult a környezetvédelem iránt legelkötelezettebb magyar településnek.

„Nagy siker számunkra, hogy minden évben közel száz hazai települést sikerül mozgósítanunk a Föld Órája Fővárosa versennyel. Idén összesen 74 város és falu regisztrált a Föld Órája hivatalos honlapján. A települések nagyon lelkesek, az önkormányzatok kampányolnak, csatlakozásra buzdítják lakosaikat, így országszerte sok ezreket tudunk bevonni az akcióba. A klímaváltozás hatását mindannyian saját bőrünkön érezzük, és közös felelősségünk, hogy tegyünk a bolygó megóvásáért. Éppen ezért külön köszönettel tartozunk Pusztaszabolcs önkormányzatának és a Tiszta Utak Élő Táj Egyesületnek, hogy ilyen sikeresen juttatták el a település lakosaihoz üzenetünket, továbbá ezúton gratulálok a Föld Órája Főváros 2014 cím elnyeréséért!” – nyilatkozta Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója.

A civil szervezet a Föld Órája Főváros címet Pusztaszabolcson adta át ünnepélyesen az önkormányzatnak és a Tiszta Utak Élő Táj Egyesületnek. A város a címet egy évig használhatja kommunikációjában, határába pedig az elismerést jelző, WWF logóval ellátott táblákat helyezhet ki, amelyeket a jelenlévők közösen avattak fel.

„Úgy gondolom, sajnos a környezetvédelem nem elég fontos ügy a mai kor emberének életében. Éppen ezért vagyunk nagyon büszkék településünk sikerére, a lakosság aktivitására. Kiemelt figyelmet szentelünk a környezeti nevelésnek, amit az is mutat, hogy Pusztaszabolcs óvodája Fejér megyében először lett örökös zöld óvoda, általános iskolánk pedig ökoiskolaként működik. – mondta büszkén Csányi Kálmán, Pusztaszabolcs polgármestere.

Neikl-Ladány Ágnes egyesületi elnök arról számolt be, hogyan kampányolt idén sikeresen a helyi Tiszta Utak Élő Táj Egyesület a WWF Föld Órája akció idején.

„Az első Föld Órája kampányunkat 2013-ban indítottuk Pusztaszabolcson. Már akkor regisztrációra buzdítottuk a lakosokat, de az igazi áttörést idén értük el. Az volt a taktikánk, hogy iskolás gyerekeket és szüleiket, tehát teljes családokat igyekeztünk aktivizálni, és arra kértük őket, győzzék meg a csatlakozásról ismerőseiket, barátaikat, szomszédaikat is. Így házról házra, utcáról utcára terjedt a WWF Föld Órája híre. Köszönjük valamennyi lelkes óvónőnek, pedagógusnak, intézményvezetőnek, hogy segédkeztek a gyerekek és szüleik elérésében! És köszönjük minden gyermeknek és családnak a csatlakozást!”

 

A rovat új hírei

Hasonló

A Föld Órája filmpályázat

A legjobban sikerült videó(k) bekerülhetnek a nemzetközi Earth Hour 2017 Official Video-ba, ezzel komoly szakmai referenciát nyújtva ...