Ma van a Föld órája

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/03/29

Ismét kialszanak a fények ma este egy órára a világ számos országában és városában, köztük Magyarországon is a Természetvédelmi Világalapnak (WWF) az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdító, Föld órája elnevezésű globális környezetvédelmi kampánya keretében.

Pókemberrel népszerűsítik
A globális akciót idén Szingapúrban Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx Pókemberrel együtt kapcsolják le az ország fényeit 20 óra 30 perckor. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak apadására.

Mint azt korábban Sourav Roy, a WWF szóvivője elmondta, az idei megmozdulás nagykövetévé azért a Pókembert nevezték ki, mert bíznak abban, hogy a népszerű képregényfigura arra inspirálja az embereket, hogy csatlakozzanak az akcióhoz és "ők maguk is szuperhőssé váljanak a bolygó érdekében".

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt az akcióban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig lekapcsolják a fényeket. Tavaly olyan országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a Palesztin Területek és Ruanda.

Föld Órája Fővárosa verseny
A WWF magyarországi szervezete idén is meghirdette a WWF Föld Órája Fővárosa versenyt, amely során kiderül, hogy melyik az ország leginkább környezettudatos települése. A civil akcióba 2012-ben 93 önkormányzat, 2013-ban pedig szintén csaknem száz település regisztrálta magát a foldoraja.hu weboldalon. A megmérettetést idén is az a magyar település nyeri, amelynek arányaiban a legtöbb lakója csatlakozik a környezetvédelmi akcióhoz. Tavaly a legtöbb felelősen gondolkodó lakost számláló településnek Szigetszentmiklós bizonyult. Arra, hogy melyik város lesz 2014-ben a Föld Órája Fővárosa, szombaton derül fény.

Buli az A38-on!
Esti program is várja ma az érdeklődőket:
Zöld, Random Trip Special koncerttel ünnepli a WWF a Föld Órája akciót március 29-én 20:00 órától az A38 Hajón. Az esemény az MR2 Petőfi Rádión és a Google Hangout jóvoltából a foldoraja.hu weboldalon élőben is követhető lesz. A lekapcsolás ideje alatt, 20:30-tól 21:30-ig zöld bulira váltanak a zenészek, azaz főként akusztikus hangszereken játszanak majd. Bővebb információ a programról ide kattintva.

 

forrás: MTI, WWF

A rovat új hírei

Hasonló

Mennyi marad Földünkből?

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához.