A Társadalmi Befektetések Díj végső eredményei

Hír

2015/10/04

2015. október 1-jén a Magyar Adományozói Fórum (MAF) kihirdette az idei Társadalmi Befektetések Díj pályázatának végső eredményeit a leginnovatívabb, a legsikeresebb partneri együttműködésen alapuló, és a legnagyobb hatást elérő támogatási programokat megvalósító hazai vállalatoknak az elismeréseit. A díjkiosztóra a MAF „Társadalmi profit = Üzleti profit?” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.

A MAF „Társadalmi profit=Üzleti profit?” konferenciáján a fiatalok munkaerő-piaci integrálását segítő vállalati támogatási programok legújabb megoldásairól, illetve a vállalati támogatások nem pénzbeli erőforrásainak felhasználási lehetőségeiről osztották meg egymással gondolataikat és tapasztalataikat  az üzleti, a non-profit és az állami szféra képviselői.

A MAF Társadalmi Befektetések Díj a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a szektorok közötti együttműködéseken alapuló és a hosszú távú társadalmi-gazdasági fenntarthatóságot is szolgáló példaértékű támogatói tevékenységekre szeretné felhívni a figyelmet, és ösztönözni az üzleti szektor stratégiai szintű társadalmi szerepvállalását. Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára előadásában a díj kapcsán hangsúlyozta: „A társadalmi felelősségvállalás erősítése, az abban tevőlegesen részt vállalók elismerése egy olyan kezdeményezés, amely minden dicséretet és támogatást megérdemel, és egyúttal összhangban áll a Magyar Kormány társadalmi és gazdaságpolitikai irányelveivel.”

A MAF 2011 óta évente meghirdetett pályázatára az elmúlt 5 évben 130 vállalat jelentkezett támogatói programjaival.

A független bíráló bizottság döntése alapján a MAF Társadalmi Befektetések Díj négy kategóriájának nyertes pályázatai 2015-ben:

MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória:
1. Erste Bank Hungary Zrt. - Plusz 1 Tett program keretében "Pénzügyek egyszerűen"
2. HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. - Soproni Jóleső Segítség Program
3. GlaxoSmithKline Kft. - „Együtt a jobb egészségért: értünk, velünk” program

MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategória:
1. Syngenta Kft. - A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja
2. GlaxoSmithKline Kft. - „Együtt a jobb egészségért: értünk, velünk” program
3. HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. - Soproni Jóleső Segítség Program

MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória:
1. MAVIR Zrt. - Madárvédelem az átviteli hálózat mentén program
2. Generali a Biztonságért Alapítvány - Generali Mosolyvadász Program
3. K&H Csoport - K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

MAF Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategória:
1. MAVIR Zrt. - Madárvédelem az átviteli hálózat mentén program
2. GlaxoSmithKline Kft. - „Együtt a jobb egészségért: értünk, velünk” program
3. Syngenta Kft. - A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja

A Magyar Adományozói Fórum 6 további pályázó vállalat eredményeit ismerte el különdíjjal: JUNIOR Különdíjban részesült a Jabil Circuit Magyarország Kft.- „Önkéntes munkával a rászoruló gyermekekért programja, SENIOR Különdíjat kapott az Budapest Bank Zrt.- " „Budapest Bank Budapestért” Alapítványa, az ÖNKÉNTESSÉG Különdíjat nyerte el a Microsoft Magyarország - "Mentés Másként" Microsoft Fenntarthatósági és Vállalati Önkéntességi Nap kezdeményezése, valamint a MAF KÖZÖS ÉRTÉKTEREMTÉS Különdíját vehette át a Vodafone Magyarország Zrt.- „Vodafone az eltűnt személyek felkutatásáért” programja. Az idén először adta át MAF a MECENATÚRA Különdíjat az evopro Holding Zrt. -  Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza programjának és a PRO BONO Különdíjat a KPMG Hungária Kft.- KPMG Felelős Társadalomért 2014 programjának.

 

forrás: MAF

A rovat új hírei

Hasonló