Újabb akció a sarkvidékért

Hír

2015/08/08

Az Északi-sarkvidék megmentésére irányuló újabb akciót indított útjára Prágában a Greenpeace mozgalom.

A környezetvédők azt szeretnék, ha az Északi-sarkkörön túl természetvédelmi területet alakítanának ki, ahol nem lenne szabad kőolajkutakat fúrni, illetve más gazdasági tevékenységet folytatni.

Az akció keretében augusztus végéig Európa-szerte bárki képeket és üzeneteket rajzolhat fehér szövetdarabokra, amelyeket azután az aktivisták Németországban összevarrnak. Azt szeretnék, hogy megszülessen a világ legnagyobb rongydarabja, amely bekerülne a Guinness Világrekordok közé. A világ legnagyobb rongydarabját ezt követően jelképesen a Shell cégnek ajándékozzák, amely a közeljövőben akar új olajkutakat fúrni az Északi-sarkvidéken.

"Nyomást akarunk gyakorolni Barack Obama amerikai elnökre, hogy akadályozza meg a Shell olajkútfúrásait. Meggyőződésünk, hogy a Shell egyáltalán nincs felkészülve egy esetleges baleset, katasztrófa kezelésére, pedig az hatalmas károkat okozhatna a természetben" - mondta Lukás Hrábek, a cseh Greenpeace szóvivője az akció elindításakor Prágában újságíróknak.

A mozgalom aktivistái céljuk támogatására egyúttal aláírásgyűjtésbe is kezdtek Prágában.

A prágai Andel bevásárlóközpont előtti téren egy hatalmas "jegesmedvét" is felvonultattak, amely csütörtöktől szombatig hívja fel az arra járók figyelmét az akcióra.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Olaj helyett megújulókat!

Olaj helyett megújulókat!” feliratú transzparensekkel indított aláírásgyűjtést a Greenpeace tegnap délelőtt Budapesten.