Folyik a harc a Shell ellen

Hír

2015/07/29

A Shellt egyelőre egy balesetet szenvedett jégtörő választja el a Csukcs-tengeri olajtól.

A Shell több éve nagy erőbedobással dolgozik azon, hogy kitermelhesse az olajat Alaszka partjainál, de eddig még mindig megakadályozta valami - elsősorban az, hogy nem voltak megfelelők a biztonsági intézkedései, amit a nemrégiben balesetet szenvedett jégtörő esete is megerősít. A múlt héten mindenesetre újabb engedélyeket kaptak a kutatófúrásokra, és ahhoz, hogy olajat is termelhessenek, már csak az hiányzik, hogy megszereljék a szerencsétlenül járt hajót. Az előzményekről itt olvashat.

Engedély kontra biztonság
Az engedélyek körül egyébként évek óta folyik a huzavona, és a Shell már temérdek pénzt áldozott rájuk. 2008-ban 2.1 milliárd dollárt, azóta pedig 5 milliárdot költött a belépőre. 2012-ben szintén közel jártak a fúráshoz, de nem sokkal később visszavonták tőlük a jogosítványt arra hivatkozva, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat.

A múlt héten azonban újra elérték, hogy két olajfeltáró kutat fúrhassanak az Oroszország és Alaszka között található Csukcs-tengeren, Alaszka partjaitól körülbelül 70 mérföldre. Olajat viszont addig nem termelhetnek, míg meg nem szerelik a jégtörőt.

Megjelentek a dühös nagyik és más zöld szervezetek
A környezetvédők bíznak abban, hogy soha nem is jutnak el a fúrásokig. Idén tavasztól szinte egymást érik az akciók, május-júniusban például Seattle polgárai gyűltek össze, hogy élőláncot alkotva megakadályozzák a kikötőben parkoló fúrótorony elszállítását. Az aktivisták között volt a magát Seattle dühös nagyijainak (Seattle Raging Grannies) nevező csoportosulás is, melynek tagjai hintaszékeiket összeláncolva kötögettek és teázgattak a kikötőben.

Az aktivisták, akiknek soraiban többek között az Alaska Wilderness League és a Save the Arctic nevű szervezet képviselőit is megtaláljuk, úgy vélik, a Shell nemcsak a tengeri életet veszélyezteti komolyan, de a klíma és a sarkvidék jövőjét is eldöntheti. A környezetvédőknek kapóra jönnek a Shell biztonsági felkészültségét érő vádak, ezt meglovagolva igyekeznek bebizonyítani, hogy a a cég nem rendelkezik azokkal az erőforássokkal, melyek lehetővé tennék, hogy komoly károkozás nélkül fúrjanak.

Baleset baleset hátán és eközben Al Gore is ringbe száll
Ezt bizonyítja például a legutóbbi eset, a Fennica nevű jégtörő balesete, mely egy sekélyebb homokpadba futott. A hajó éppen az volt, mely a kutak javításához szükséges felszerelést szállította. De a Shellnek nem ez volt az első balesete, 2012-ben például Kulluk nevű olajfúrótornyuk szabadult el a Sitkalidak-sziget közelében, hogy végül egy kínai roncstelepen végezze.

Az érvelőkhöz Al Gore volt alelnök is csatlakozott és nemrégiben azt mondta, a sarkkörnél fúrni egyszerűen beteg dolog. Emlékeztetett a BP öt évvel ezelőtt, a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófájára is, és felhívta a figyelmet a partmenti fúrás veszélyeire. - "A körülmények ellenségesek arrafelé bármilyen emberi tevékenységhez, hiba az arktisz közelében fúrni és be kellene tiltani" – mondta.

A Fennicát szombaton Portlandban, ahová javításra érkezett, kajakos tüntetők várták. A résztvevők azt mondják, nem adják fel és addig gyakorolnak nyomást, míg a Shellt nem sikerül végleg kidobni a sarkvidékről.


Képek forrása: Flickr / Flickr / Wikipedia

 

forrás: huffingtonpost.com, washingtonpost.com, news.yahoo.co, hu.euronews.com

A rovat új hírei

Hasonló

A magyar olaj nyomában

A magyar szénhidrogénbányászat nem nélkülözi a kalandos fordulatokat. Fejezetek a magyar olaj történetéből.

A Greenpeace nekiment a Legonak

A Greenpeace nem nézi jó szemmel, hogy a Lego együttműködik a Shell olajvállalattal. Olyannyira, hogy nemrég kampányt indított.