Az Egyesült Államok és Izrael kilép az UNESCO-ból

Hír

írta: ecolounge
2017/10/14

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből. Néhány órával később Izrael is bejelentette kilépési szándékát.

A döntés bejelentésekor az amerikai külügyminisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hiányára hivatkozott.

A külügyi közlemény szerint a 2018. december 31-től hatályos döntés meghozatala "nem volt könnyű". Az amerikai álláspont szerint a szervezetnek "alapvető reformokra van szüksége".

Washington az állandó tagság helyett megfigyelői státuszt kíván majd fenntartani az ENSZ párizsi székhelyű szervezetében.

Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011-ben beszüntette a tagsági díj fizetését, mert a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát.

Alapokmánya szerint az 1945-ben létrehozott és a 195 tagállammal és 10 társult állammal rendelkező szervezet a nevelés, a tudomány és a kultúra területén kívánja szolgálni a békét és a biztonságot a világban. Ennek érdekében világszerte különböző programokat támogat, például az írástudatlanság leküzdése vagy a nők egyenjogúságának előmozdítása terén elősegítésére. Az UNESCO dönt a világörökség helyszíneiről is. A veszélyeztetett világörökségek listáját azért hozták létre, hogy tájékoztassák a nemzetközi közösséget azokról a tényezőkről, amelyek fenyegetést jelentenek az egyes világörökségi helyszíneknek kiemelkedő egyetemes értéket biztosító sajátosságokra. A legjellemzőbb fenyegetések közé tartoznak a fegyveres konfliktusok, a természeti katasztrófák, a nem betervezett városi fejlesztések, az orvvadászat és a légszennyezés.

Az UNESCO júliusban a judaizmus és az iszlám által is szent helynek tekintett Hebron városát nyilvánította a palesztin világörökség helyszínévé.

Bár Hebron azon a ciszjordániai területen fekszik, ami részlegesen palesztin ellenőrzés alatt áll, a város a zsidó vallás második legszentebb városa Jeruzsálem után, így Izrael érthető módon elítélte a döntést, mely - az UNESCO szabályai szerint - palesztin helyszínként állítja be a várost (mivel a védettséget a Palesztin Hatóság kérte.) Amint Naftali Bennet az izraeli oktatási miniszter (egyúttal az UNESCO izraeli bizottságának elnöke) is arra júliusban rávilágított, a "zsidók kapcsolata Hebronnal minden szavazásnál erősebb", s ez a kapcsolat több ezer éves. Hebron óvárosában található ugyanis a Pátriárkák sírja - héber nevén Makpela barlangja -, ahol Ábrahám pátriárka, Izrael népének ősatyja is nyugszik, akit a muszlimok Ibráhimként szintén szentként tisztelnek. Ábrahám megvásárolta a barlangot (a vásárlást kutatási adatok támasztják alá, körülményeiről az Ószövetség is részletesen tudósít Mózes első könyvének 23. fejezetében), hogy feleségét, Sárát oda temethesse, ekként vált az a kis terület Izreal első darabjává. Ábrahám után oda temették fiát, Izsákot és menyét, Rebekát is. Évszázadokkal később a város hét éven át volt Dávid királyságának fővárosa, amely aztán a bizánci korban - Ábrahám emlékének adózva - a keresztények zarándokhelyévé vált, egészen az iszlám hódításig. Hebron központjában napjainkban néhány száz zsidó telepes él egy enklávéban a pátriárkák sírja közelében, az izraeli hadsereg védelme alatt. A város központjában található a Haram el Khalil muzulmán mecset is, melynek egy részében 1967 óta izraelita istentiszteletet tartanak, előtte tilos volt nem-mohamedánoknak a mecsetbe lépni.

Néhány órával az USA bejelentése után Izrael is jelezte kilépési szándékát. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő "bátor és erkölcsös" döntésnek nevezte az USA elhatározását, és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését. A közleményükben megjegyezték: az UNESCO "abszurd színházzá" vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet. Izrael a tervek szerint az Egyesült Államokkal együtt, 2018 végén hagyja el az UNESCO-t.

 

forrás: MTI, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló