Az Ericsson, a K&H és a Tesco nyerték el MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat fődíjait

Hír

2016/10/18

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2016. október 12-én tartott díjkiosztóján az Ericsson, a K&H és a Tesco támogatási programjai nyerték el a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának fődíjait. Az eredményhirdetésre a MAF „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” konferenciáján került sor, amelynek fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt.


A közel 200 fő részvételével megtartott MAF „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” konferencián a hazai üzleti, civil és állami szektor szakemberei a helyi közösségek fejlesztése során szerzett vállalati tapasztalatokról, a társadalmi vállalkozások céges támogatási lehetőségeiről és a kommunikációnak a közösségek, a lakosság bevonásában betöltött szerepéről osztották meg egymással gondolataikat.

A MAF Társadalmi Befektetések Díj a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a szektorok közötti együttműködéseken alapuló és a hosszú távú társadalmi-gazdasági fenntarthatóságot is szolgáló példaértékű támogatói tevékenységekre szeretné felhívni a figyelmet, és ösztönözni az üzleti szektor stratégiai szintű társadalmi szerepvállalását.

Dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: „A 2013-as növekedési fordulat óta minden évben három százalék körüli értékkel emelkedett a magyar gazdaság, reményeink szerint idén is hasonlóan jó adat várható.. A munkaerőpiacon is kedvező fejlemények figyelhetők meg, hiszen soha ilyen sokan nem dolgoztak még Magyarországon, a munkanélküliség szintje pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony. A munkaerőpiac igényeit továbbra is a szakképzés fejlesztésével, a felnőttképzés kiterjesztésével szeretnénk kielégíteni, ami növelheti hazánk versenyképességét.”

A MAF hazai vállalatok számára kiírt pályázatán 2011 óta már 150 támogatói program került megmérettetésre.

A független bíráló bizottság döntése alapján a MAF Társadalmi Befektetések Díj négy kategóriájának nyertes pályázatai 2016-ban:

MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória:
1. Tesco-Global Áruházak Zrt. - Ön választ, mi segítünk! - helyi közösségi kezdeményezések támogatása program
2. MOL Nyrt. - KÖSZ! Program 2014-15
3. Budapest Bank Zrt. - Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek program

MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategória:
1. Ericsson Magyarország - Beprogramoztuk a lányok jövőjét program
2. Dreher Sörgyárak Zrt. - Ésszel iszom program
3. Szerencsejáték Zrt. - Játék határokkal program

MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória:
1. K&H Csoport - K&H Gyógyvarázs program
2. MOL Nyrt. - KÖSZ! Program 2014-15
3. Magyar Telekom Nyrt. - Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs program
3. Telenor Magyarország Zrt. - Biztonságos internet oktatási program
3. Vodafone Magyarország Alapítvány - Vodafone Digitális Iskola Program

MAF Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategória:
1. Ericsson Magyarország - Beprogramoztuk a lányok jövőjét program
2. K&H Csoport - K&H Gyógyvarázs program
3. MOL Nyrt. - KÖSZ! Program 2014-15

A Magyar Adományozói Fórum 4 további pályázó vállalat eredményeit ismerte el különdíjjal:

  • JUNIOR Különdíjban részesült a Heineken Hungária Zrt. – „Segíts sörrel! - Sörfesztivállal egy jó ügyért” programja
  • SENIOR Különdíjat kapott a dm kft. – „Együtt egymásért” programja
  • ÖNKÉNTESSÉG Különdíjat nyerte el az Erste Bank Hungary Zrt. – „+1 tett Közösségi csapatmunka” kezdeményezése.
  • 2016-ban osztotta ki első alkalommal a MAF a From global to local Különdíjat, melyet a Danone Magyarország Kft. – „Tegyünk Együtt a Gyermekekért: Danone Higgy az Álmaidban Focikupa” programja nyert el.

A Magyar Adományozói Fórumról A Magyar Adományozói Fórum államtól és pártoktól független, egyesületi formában működő szakmai ernyőszervezet, amely a társadalmi ügyeket támogató hazai üzleti és non-profit szervezeteket tömöríti. Elsődleges célja, hogy hazánkban is széles körben megismertesse és meghonosítsa a felelős közösségi befektetések professzionális módszereit és eszközeit, és ezáltal segítsen a vállalatoknak, alapítványoknak, magánszemélyeknek abban, hogy egyre többen, egyre többet és egyre hatékonyabb módon fektessenek be a társadalomba.


Kiegészítő információk a nyertes pályázatokról (abc sorrendben):

1. Budapest Bank Zrt. - Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek program
A pénzügyi kultúra fejlesztése a Budapest Bank társadalmi felelősségvállalásának kiemelt területe; ezen törekvéseink sorába illeszkedik a Dobbantó program is, amelyet 2010-ben hoztunk létre el a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködve. A Dobbantó célja a nők pénzügyi ismereteinek bővítése, a vállalkozói ismeretek és készségek fejlesztése: ez a piacon az egyetlen olyan átfogó, kifejezetten nőket megcélzó felnőttképzési program, amely egy vállalkozás elindításához és működtetéséhez szükséges ismereteket biztosítja. A legfontosabb elemei a 12 napos kompetenciafejlesztő tréning (évente általában két alkalommal), amely kimondottan a női vállalkozók igényeihez igazodó eszközökkel segíti a résztvevőket üzleti céljaik elérésében, valamint a szakmai előadásokat és kapcsolatépítési lehetőséget kínáló, mindenki számára nyitott klubesemények (évente általában hat alkalommal). Az elmúlt 6 évben 14 tréninget tartottunk 294 női vállalkozó részvételével és 23 klubeseményt 46 előadóval és több mint 1.300 résztvevővel. A 15. Dobbantó tréning október 17-én indul, a 24. klubeseményünk pedig október 26-án lesz, mindkettő Budapesten.

2. Dreher Sörgyárak Zrt. - Ésszel iszom program
A Dreher Sörgyárak Magyarországon elsőként indította el programját 2009-ben, mellyel a felelős alkoholfogyasztásra hívja fel a magyar társadalom figyelmét. „A felelős alkoholfogyasztás azt jelenti, hogy tisztában vagyok vele, mikor, hol, mit és mennyit ihatok. Tudom azt, hogy felelős vagyok - saját magamért és a környezetért -, és ennek megfelelően viselkedem. Programunkkal az egyéni felelősség középpontba állításával kívánjuk felhívni a figyelmet a tudatos és felelős alkoholfogyasztás kérdésére szakértő partnereinkkel együttműködve.” – mondta el Szederkényi Zita a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője. - A program weboldala

3. Ericsson Magyarország - Beprogramoztuk a lányok jövőjét program
“A női munkavállalók számának növelése munkáltatói programunk egyik fókuszterülete, célunk, hogy 2020 -ig munkatársaink egyharmada nő legyen. Az Ericsson Magyarország Programozd be a jövődet nevű missziójának kiindulópontja, hogy a nők hagyományosan alulreprezentáltak a mérnöki és műszaki területeken és a karrierjük felénél nagyobb mértékben hagyják el a szektort, mint a férfiak. A pályaválasztás előtt álló fiataloknak nincs reális képe arról, hogyan működik egy cég, mit csinál a programozó, a mérnök, milyen perspektívát, tanulási lehetőségeket kínál a szakma, miért érdekes ez nemcsak a férfiak hanem a nők számára is. A programunkkal ezen a sztereotípián szeretnénk változtatni. Az Ericsson vallja, hogy munkatársainak a külső világ színességét kell tükröznie. Sokszínűségre van szükség a folyamatainkban, amihez kell a hölgyek véleménye is. Aki nőként ma a negyedik ipari forradalom küszöbén a mérnöki szakmát választja, annak lehetősége nyilik, hogy a női szempontokat is figyelembe véve alakítsa a jövőnket.” – mondta Jakab Roland az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója.

4. K&H Csoport - K&H Gyógyvarázs program
A K&H-nál fontos feladatunknak tekintjük, hogy ügyfeleink okos döntéseinek elősegítésén túl aktív társadalmi szerepet is vállaljunk, melyet a vállalkozásösztönzés, a pénzügyi oktatás, a környezetvédelem és az egészség területén erősítünk. Az egészség ernyője alatt a gyermekegészségügy kiemelt szereppel bír, ezért hoztuk létre a K&H gyógyvarázs programunkat, mely 2004-ben műszerbeszerzési pályázattal indult, 2013 óta pedig már a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programot is magába foglalja, így segítve a gyermekek testi és lelki gyógyulását egyaránt. „Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt 13 év alatt 336 intézményt sikerült támogatnunk összesen 577 millió forint értékű orvosi berendezéssel és műszerrel. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programban pedig már 41 ezer regisztrált meseolvasót és 49 kórházat köszönthetünk” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója. - A program weboldala

5. MOL Nyrt. - KÖSZ! Program 2014-15
A MOL az Új Európa Alapítvány és a Iskolai Közösségi Szolgálatot felügyelő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet(OFI) közös pályázati programja magyarországi nonprofit szervezetek és egyházi szervezetek, intézmények, mint lehetséges fogadószervezetek részére azzal a céllal, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat előírásainak megfelelő programokat valósítsanak meg a középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai számára. A program hozzá kíván járulni, hogy minél több diák elvégezze a 2016. évtől az érettségi feltételének számító Iskolai Közösségi Szolgálatot és ennek során olyan élményben legyen része, ami motiválhatja őt a további önkéntes tevékenységre. - A program weboldala

6. Magyar Telekom Nyrt. - Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs program
Egész Európában növekvő tendencia az informatikus szakemberhiány, több százezer a betöltetlen álláshelyek száma, és az IVSZ számításai szerint Magyarországon is nagyságrendileg 22 000 informatikus hiányzik jelenleg a munkaerőpiacról. Különösen alulreprezentáltak a nők nemcsak az iparágban, hanem a szakirányú felsőoktatásban is. Mindemellett a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül sem látnak elegen perspektívát ebben a szakmában.  Ennek egyik oka, hogy bár az informatikus pálya az anyagilag is megbecsült foglalkozások egyike, mégsem tűnik elég vonzónak a fiatalok számára, akik vélhetően nincsenek tisztában a szakmai karrierlehetőségekkel. A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország közös pályaorientációs programja a „Legyél Te is Informatikus!” vállalati tudástőkére és önkéntességre alapozva mutatja meg az IT szakmában lévő karrierlehetőségeket. A foglalkozás 45 perces tanórák keretében történik, melyben a fiatalok megismerhetik az informatikai munka alkotó örömeit, a programozás, a fejlesztés világát, inspirálva ezzel a diákokat arra, hogy ebbe az irányba tanuljanak tovább. Az előadók a Magyar Telekomnál és a T-Systems Magyarországnál dolgozó szakemberek, akik a komplett oktatási anyag mellett saját karriertörténetük felvázolásával is közelebb hozzák a szakmát a diákokhoz. A legfontosabb célkitűzés, hogy a sztereotípiák és a gátak ledöntésével mind a szülők, mint a pályaválasztás előtt álló gyerekek nyitottabbá váljanak korunk egyik legfontosabb hivatására. A kezdeményezés sikerét az eddig elért eredmények bizonyítják: a program 2015 őszi indulása óta az önkéntesek országszerte 54 településen összesen 174 iskolában 199 előadást tartottak, amivel több, mint 10 ezer diákot értek el személyesen. A Legyél Te is Informatikus! szerves része a programhoz készült weboldal (www.legyelteisinformatikus.hu) és facebook oldal is, ahol az érdeklődők hasznos tippeket kaphatnak a szakmáról, versenyekről, gyakornoki lehetőségekről.

7. Szerencsejáték Zrt. - Játék határokkal program
A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2012-ben indított modellprogramja  komplexen foglalkozik a szerencsejáték-függőség problémájával. Elsődleges célja a megelőzés, az általános iskolai felső tagozatos és középiskolás korosztályú fiatalok figyelmének felhívása a szerencsejáték veszélyeire iskolai előadások és klubfoglalkozások keretében. Az első szakaszban négy debreceni iskola vett részt, majd 2015-től további iskolák csatlakoztak Miskolcról, Orosházáról, Szolnokról, Martfűről, valamint Olaszliszkáról.  A tapasztalatok alapján 2015-ben elkészült a modellprogram egyéves iskolai egészségfejlesztési programja, amely elnyerte a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet ajánlását. A prevenció mellett a program hangsúlyt helyez az integrációra, azaz a kialakult függőség kezelésére is: önsegítő csoportokat szervez és számos közösségi rendezvényen is megjelenik figyelemfelhívó tevékenységgel. A gyógyulni vágyó szerencsejáték-függők mellett hozzátartozóik számára is lehetőséget kínál a folyamatban való részvételre. A Szerencsejáték Zrt. felelősen gondolkodó vállalatként a jövőben is folytatni kívánja a program támogatását, továbbra is azt szeretné, ha a játék megmaradna egészséges medrében. A Játék határokkal kezdeményezés révén nemcsak a  játékfüggőség veszélyeire hívhatjuk fel a fiatalok figyelmét, hanem alternatívát is mutathatunk a közösségben megélt játék élményére. - A program weboldala

8. Telenor Magyarország Zrt. - Biztonságos internet oktatási program
A világhálón való időtöltés egyre nagyobb szereppel bír a fiatalabb generáció életében, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy tudatosan, biztonságosan használják az internetet. A Telenor Magyarország Zrt. ezt felismerve hirdette meg évekkel ezelőtt a biztonságos internethasználatot propagáló programját. A Telenor az elmúlt négy év során közel 6000 magyar gyermek számára segített, hogy otthonosabban és biztonságosabban létezhessenek a világhálón. Önkénteseink százai látogattak el iskolákba vagy éppen fogadták a székházunkban az alsós, felsős és középiskolás gyerekeket, és ismertették meg velük a Telenor saját internetbiztonsági tananyagait. Szakértő partnereinkkel közösen a tudatos nethasználatot bemutató előadásokkal, ugyanakkor magánéleti és iskolai szituációs gyakorlatokkal, illetve játékokkal is segítjük a téma könnyebb feldolgozását. Olyan kérdések is rendszeresen napvilágra kerülnek, mint hogy milyen nyomot hagyunk magunk után a digitális térben, hogyan élhetünk tudatosan az internet adta lehetőségekkel, és milyen tartalmak megosztását kell kerülni az egyes élethelyzetekben, amelyek a másik félre nézve sértőek, etikátlanok lehetnek. A program részeként a gyerekekre internet-biztonsági totó, digitális lábnyomszámítás és online nyomozás is vár. A Momentán Társulat által játszott interaktív improvizációs előadások pedig a gyerekek ötletei, élményei alapján rögtönzött magánéleti és iskolai szituációs gyakorlatokkal, jelenetekkel segítik az őket ért tapasztalatok, esetleges negatív élmények feldolgozását."

9. Tesco-Global Áruházak Zrt. - Ön választ, mi segítünk! - helyi közösségi kezdeményezések támogatása program
A Tesco 2016 februárjában meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázatára oktatást támogató, egészséges életmódra ösztönző, lakókörnyezet megszépítését és a közösségek fejlesztését célzó programokkal nevezhettek a civil szervezetek. Az 557 jelentkező közül a 179 legjobbnak ítélt jelentkező jutott tovább a szavazási szakaszba. A 62 győztes pályázatot – körzetenként egyet – a Tesco vásárlói szavazással választották ki. A vásárlók 208 áruházban összesen 2 701 346 db zsetont dobtak be. A győztes minden körzetben az lett, aki a legtöbb szavazatot, azaz zsetont kapta a vásárlóktól. A körzetek nyertesei egyenként 400 000 forintos támogatásban részesülnek, amelyet a benyújtott pályázati program megvalósítására kell, hogy fordítsanak. - A program weboldala

10. Vodafone Magyarország Alapítvány - Vodafone Digitális Iskola Program
A Vodafone Magyarország 2015 decemberében indította el a Vodafone Digitális Iskola Programot a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése érdekében. A vállalat az önkéntesek közreműködésével 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki 25 iskolában országszerte, gondoskodott az iskolákban dolgozó közel 700 érintett pedagógus internetbiztonsági oktatásáról, illetve díjmentesen biztosítja az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet is. A 2016/2017-es tanév őszi félévében a Vodafone jóvoltából megkezdődik az iskolákban a mintegy 6 és félezer érintett gyermek internetbiztonsági oktatása is, amelyet szintén a vállalat finanszíroz.„Örömmel és egyben büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a MAF e rangos díjjal jutalmazta munkánkat.”- mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.”Egy ország jövője a jelenben rejlik, így minden eszközzel elő kell segítenünk, hogy gyermekeink számára elérhetővé váljon a legmodernebb XXI. századi oktatás. Hiszünk abban, hogy a nagyvállalatoknak mindenkor elöl kell járniuk, példát kell mutatniuk a társadalmi szerepvállalás, így az oktatás fejlesztése illetve az esélyegyenlőség biztosítása terén is.„

Különdíjas vállalatok:

JUNIOR Különdíj - Heineken Hungária Zrt. - Segíts sörrel! - Sörfesztivállal egy jó ügyért
Fesztiválozni jó. Egy jó ügyért még jobb. A magyarországi fesztiválok több, mint 70%-ának támogatójaként felelősséggel tartozunk a rendezvényeknek otthont adó közösségek támogatásáért is.  A Segíts sörrel! - Sörfesztivállal egy jó ügyért program a szórakozás örömteli és közösség-formáló pillanatait kapcsolja össze a társadalmi felelősségvállalás fontos üzenetével. A sörből származó bevétel jótékony célú felajánlásával a helyi közösségek számára fontos ügyeket támogathatunk a fogyasztók közvetlen bevonásával. Büszkék vagyunk rá, hogy a HEINEKEN Hungária élen jár az innovatív közösségi és fenntarthatósági programok megvalósításában mind országos, mind pedig helyi szinten. - A program weboldala

SENIOR Különdíj - dm kft. - Együtt egymásért
Az „együtt egymásért“ név alatt a dm öt CSR programot dolgozott ki, melyek középpontjában az egészséges életmód, a gyermekek helyes fogápolása, és napvédelme, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítése áll. Együtt a babákért programunk keretein belül minden évben 260 hátrányos helyzetű családot támogatunk fél évre elegendő pelenkával. Nap gyermekei programunk keretén belül a napozás veszélyeire hívjuk fel az óvodás korú gyermekek szüleinek figyelmét, Mosolygó fogacskák programunk a helyes fogápolás fontosságára hívja fel játékos formában az alsós tagozatú gyerekek, szüleik és pedagógusaik figyelmét. Jótettekkel egy jobb világért programunk kapcsán 10 civil szervezetet támogattunk 500-500 forinttal. Vállalati önkéntes programunk, az "Egy nap másokért" programunk egész évben folyamatosan fut; munkatársaink egy munkanapot önkéntesként tölthetnek el egy általuk választott szervezetnél.

Önkéntesség Különdíj - Erste Bank Hungary Zrt. - +1 tett Közösségi csapatmunka
A +1 tett program keretében az Erste pályáztatás útján ad lehetőséget munkavállalóinak arra, hogy jelentkezzenek olyan jótékony célú programok megvalósítására, melyeket ők maguk választottak. A munkavállalók kisebb vagy nagyobb csapatban saját maguk szervezik meg a programot, amire pályáztak, míg a Bank finanszírozást nyújt ehhez. A pályázat keretében eddig olyan együttműködések valósultak meg, mint a túrajelzések festésének frissítése, az állami gondozott és nevelőszülőknél élő gyerekek pénzügyi nevelésének segítése vagy sárkányhajózás szervezése hátrányos helyzetű gyerekekkel. A program a jótékonysági vonal mellett kiváló lehetőséget nyújt csapatépítésre is. 2015-ben közel 300 erstés kolléga vett részt a Közösségi csapatmunkában, idén már ennél is többen jelentkeztek. - A program weboldala

Global to Local Különdíj - Danone Magyarország Kft. - Tegyünk Együtt a Gyermekekért: Danone Higgy az Álmaidban Focikupa
A Danone Magyarország Kft. Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) programja révén 18 éve valósít meg társadalmi támogató programokat. Idén, a Danone Focikupa a Gyermekekért rendezvénysorozatot is ennek keretein belül rendezte meg, amelyre Magyarországról ezúttal állami gondoskodásban élő 10-12 éves gyermekeket hívott meg. Az MLSZ Grassroots programmal és az Egészséges Életmódért Sportalapítvánnyal partnerségben, ezen szervezetek szakmai támogatásával megvalósuló kupa részeként Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szombathelyen, Szegeden, valamint a budapesti gyerekek körében szerveztek előválogatót az állami gondoskodásban élő, sport által elkötelezett gyerekcsapatoknak. A győztes, a budapesti gyermekotthonok egyesített csapata, a Sasok lett, akik képviselhetik Magyarországot Párizsban, a világ legnagyobb gyermekeknek szóló amatőr labdarúgó tornáján. A program során, az MDOSZ ( Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége) , a Danone programjának stratégiai partnere segítségével a gyerekek és a szurkolók megismerkedhettek az egészséges táplálkozás alapelveivel. - A program facebook oldala

 

A rovat új hírei

Hasonló

Sustainability Leadership képzés

A képzés több kontinensen szerzett fenntarthatósággal kapcsolatos tapasztalatokat és két egyetemi félév tudásanyagának ...