Az időnk fogy, és nincs "B-terv” ! - Válaszok a párizsi klímacsúcs kapcsán
A november 30-tól december 11-ig tartó párizsi klímacsúcstól a legkevesebb, amit várhatunk, hogy egy közös klímavédelmi egyezmény aláírásával zárul majd. Nincsenek persze illúzióink, nem lesz könnyű menet, míg idáig eljutnak. De most már nincs más lehetőség.
Vészesen fogy az időnk!Forrás: pixabay.com
Csakis egy jó irány létezik!Forrás: pixabay.com
1992 óta, mióta elfogadták az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét, már 21. alkalommal találkozik a világ mintegy 197 országának döntéshozója, hogy megoldást találjanak a globális felmelegedés problémájára. (Innen a gyakran használt rövidítés is, COP 21, vagyis 21th Conference of Parties)
A Párizshoz tartozó La Bourget-ban zajló konferencia jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konferencia nyitó napjára 147 állam-és kormányfő jött el. Itt volt például Barack Obama, Vlagyimir Putyin, Angela Merkel és Hszi-Csin Ping kínai elnök is. Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte. A kéthetes konferencia hátralevő részében már a szakembereké a főszerep, akik megpróbálják megalkotni a közös egyezményt. A klímacsúcson mintegy 50 ezren vesznek részt, köztük hivatalos kormányzati, kormányközi delegáltak, ENSZ hivatalnokok és civil szervezetek képviselői.
Mi a klímacsúcs célja?
A legfőbb cél az, hogy elfogadjanak egy olyan kötelező érvényű, mindenki számára elfogadható egyezményt, amellyel csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke, és ezzel elérhető, hogy Földünk átlaghőmérsékletének emelkedése 2050-ig 2 Celsius- fok alatt maradjon. A feladat nem egyszerű, hisz 197 országnak kell megegyezésre jutnia, és ezt 1992 óta nem sikerült elérni. A párizsi csúcs az utolsó esély.
Emellett ki kell dolgozni egy működő rendszert, mellyel segíteni lehet a gazdaságilag legkevésbé fejlett országok klímavédelmi tevékenységét illetve azokat, akik leginkább megszenvedik a globális felmelegedést. A konferencia fontos témája még a klímaváltozás hatásaira való felkészülés és az ahhoz való alkalmazkodás kérdése is.
Miért pont 2 Celsius- fok?
A felmelegedés mértékét az iparosodás előtti, az 1850-1900 közötti időszak átlagához viszonyítják. A tudósok szerint a 2 Celsius- foknál nagyobb hőmérséklet emelkedés már olyan komoly következményekkel járna, ami alapjaiban változtatná meg a földi létet és tenné lehetetlenné az életet a bolygó jelentős részén. Ilyen következmények például: az extrémmé váló időjárási viszonyok, a szárazság és ennek következményeként a mezőgazdasági hozamok jelentős csökkenése, a gyakoribb és pusztítóbb viharok, a sarki jég olvadása miatt a világóceán szintjének olyan mértékű emelkedése, melynek következményeként sűrűn lakott, partmenti területek kerülnének víz alá.
Az idő sürget, jelenleg ugyanis már félúton járunk a kritikus határ felé, az iparosodás előtti mértékhez képest már 1,02 fokkal nőtt az átlaghőmérséklet. Ahhoz, hogy a kritikus 2 fokot ne érjük el, évente 7 %-kal kellene csökkenteni az emberi tevékenység okozta szén-dioxid kibocsátást.
Egyes civil szervezetek szerint egyébként már a 2 fok is túl sok, ők inkább 1,5 fokos határt javasolnának.
Csakis egy jó irány létezik!Forrás: pixabay.com
Mi történne, ha nem csinálnánk semmit és minden maradna a régiben?
Az iparosodás kezdete óta a szén-dioxid kibocsátás 40%-kal nőtt, a metán és dinitrogén-oxid szint sem volt olyan magas az elmúlt 800 évben, mint most.
Ha nem tennénk semmit, akkor a számítások szerint 30 éven belül elérnénk a 2 fokos emelkedést, a század végére pedig az átlaghőmérséklet 4,5 fokkal nőne. Belegondolni is rossz, hogy egy ilyen mértékű növekedés mivel járna. Csak a viszonyítás kedvéért; az 1880-as évek óta bekövetkezett 0, 85 fokos emelkedés hatására, a sarki jégsapkák olvadása miatt 19 cm-rel nőtt a világtenger szintje.
Kik a legnagyobb szén-dioxid kibocsátók?
A világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója felelős az emisszió mintegy 70 százalékáért: Kína 24, az Egyesült Államok 15, az Európai Unió 10, India 6, Oroszország 4,9, Japán 2,9, Brazília 2, Irán és Indonézia egyaránt 1,6-1,6, valamint Kanada 1,5 százalékkal. Az egy főre jutó éves kibocsátásban azonban Katar áll az élen 36 tonnával, őt az Egyesült Államok és Ausztrália követi 17-17 tonnával. A negyedik helyen Oroszország áll 11 tonnával, az ötödik Németország 9 tonnával, majd Nagy-Britannia 7,8 tonnával, Kína 5,4 tonnával és India 1,4 tonnával.
Nem igazságtalan, hogy a fejlett országok már legalább kétszáz éve szennyezik a levegőt, míg a fejlődő országok csak lényegesen később kezdtek hozzá?
A fejlődő országok is épp ezzel érvelnek, szerintük joguk van a fosszilis tüzelőanyagok használatára. Ha a gazdag országok hosszú idei tehették ezt, akkor ez nekik is jár. Erről beszélt Francois Hollande francia elnök is nyitó beszédében:“A fejlett országoknak vállalniuk kell a történelmi felelősséget, hisz ők azok, akik hosszú időn át a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátották ki.”
Valahogy tehát meg kell találni az egyensúlyt a fosszilis energiaforrások használata és korlátozása között.
Hogyan segítik a szegény országokat a klímavédelemben?
Az természetesen mindenki számára egyértelmű, hogy az elmaradottabb régiók országai önállóan nem tudnak megküzdeni a klímaváltozás okozta problémákkal. A gazdaságilag fejlett országok ezért döntöttek még 2009-ben egy klímaalap (Green Climate Fund) létrehozásáról, melyből a tervek szerint 2020-tól évi 100 milliárd dollárt osztanának szét szegény országok között, hogy a klímaváltozással összefüggésbe hozható problémákat kezeljék és modern technológiákat vezessenek be. De önálló felajánlások is vannak, Franciaország például 2020-ig kétmilliárd euróval támogatja az afrikai országokat a megújuló energiaforrásokra való áttérés folyamatában.
Mit vállaltak az egyes országok a célok elérése érdekében?
A résztvevő országok a csúcs előtt átadták az ENSZ-nek a 2025 és 2030 közötti időszakra vonatkozó vállalásaikat tartalmazó listát. Ezek a felajánlások azonban még kevésnek bizonyulnak, mert ha csak azokat valósítják meg, a globális átlaghőmérséklet emelkedésének mértéke még mindig 2,7 és 3,5 Celsius-fok között marad.
Az EU például azt vállalta, hogy 2030-ig uniós szinten legalább 40 százalékkal csökkenteni fogják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. India a nap-, víz- és szélenergia használatát akarja növelni, ezzel párhuzamosan azonban a szénerőművek építését sem akarja abbahagyni. Kína arra tett ígéretet június végén, hogy 2030-ig a 2005-ös szinthez képest 60-65 százalékkal csökkenti az egységnyi GDP-re jutó károsanyag-kibocsátást és jelentős mértékben növeli a megújuló energiahordozók arányát. S bár még mindig ők a legnagyobb környezetszennyezők, hatalmas összegeket fordítanak az ipar zöldítésébe. És ez mindenképpen biztató.
