Bokáig PET palackokban a Tisza parton

Hír

2018/08/12

Tegnap este ér célba a 2018-as PET Kupa, amely során idén hatodjára tisztították meg civilek a Tisza felső szakaszát a hulladékoktól. Idén a Greenpeace Magyarország önkénteseiből álló csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az önkéntesek emellett át is válogatták a hulladék egy részét, hogy kiderüljön: mely cégek járulnak hozzá termékeik révén leginkább a Tisza felső szakaszának műanyagszemét-szennyezéséhez.

A Greenpeace Magyarország a nyáron petíciót is indított, amelyben arra kéri a kormányt, hogy tiltsák be az eldobható műanyag zacskókat. A petícióhoz mostanáig majdnem százezren csatlakoztak a greenpeace.hu/stopmuanyag oldalon keresztül. [1]

Hamarosan véget ér az augusztus 4-én indított VI. PET Kupa: a Tisza felső szakaszán civil kezdeményezésre megtartott hulladékgyűjtési esemény nemzetközi jelentőségű környezet-, és természetvédelmi projektté nőtte ki magát a szervezők szerint. [2]

Az akcióban idén már közel 400-an vettek részt, és csaknem 10 tonna műanyag hulladéktól tisztították meg a folyót.

A Greenpeace önkéntesei és munkatársai a PET Kupa végén, augusztus 11-én a versenytől függetlenül egy külön „márkavizsgálatot”, úgynevezett „brand auditot” is végeztek az aznap összegyűjtött műanyag hulladékokból. A vizsgálat célja, hogy rávilágítsanak mely cégek járulnak hozzá termékeik révén leginkább a Tisza felső szakaszának műanyagszemét-szennyezéséhez és milyen hulladéktípusok dominálnak.

A „márkavizsgálat” során az aktivisták összesen 80 zsák hulladékot válogattak át, melynek nagy része PET palack volt. A 2878 palack körülbelül 80%-áról a címke, illetve a felirat már lekopott, így nem volt azonosítható a gyártó. Az azonosított 423 palack közel egynegyede, 96 db a Coca-Cola terméke volt. Az öt legnagyobb szennyező között ott szerepelt még a Borszéki ásványvíz 49 db, a Viskovo ukrán ásványvíz 43 db, a PepsiCo 41 db, és az ukrajnai Luzhanska ásványvíz 39 db palackkal.  Az azonosítatlan márkák között nagyon sok ukrán és román sörös flakon, valamint üdítős és ásványvizes palack volt. A részletes eredményeket a napokban közzétesszük. Ezekben a hetekben a Greenpeace hasonló márkavizsgálatokat végez a világ számos szennyezett helyszínén, a nemzetközi eredményeket október elején mutatják be. „A műanyagszennyezés mára az egyik legsúlyosabb globális környezetvédelmi problémává vált. A műanyag szemét és bomlástermékei, a mikroműanyag részecskék a sarkvidékektől a hazai folyókon át az óceánokig a világ minden tájára eljutottak. Az eldobható műanyag termékek gyártói nem háríthatják el többé a felelősséget magukról, és nem hivatkozhatnak az újrahasznosításra, hisz tudjuk, hogy olyan mennyiségű műanyag hulladék keletkezik, amit sosem fogunk tudni 100%-ban újrahasznosítani. Az egyszer használatos műanyagokra épülő termelési modellt alapjaiban kell megváltoztatni! .” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

Percenként egy teherautónyi műanyag szemét kerül a világ tengereibe és óceánjaiba, ahol a tengeri élőlények lenyelik azokat, és eltömíti a gyomrukat, vagy a fulladásukat okozza. Az elpusztult élőlények lebomló teteméből ezek a műanyag termékek aztán kiszabadulnak, és újabb élőlények pusztulását okozzák, évszázadokon át. Az egyszer használatos műanyag zacskók teljes lebomlási ideje ugyanis akár 400 év is lehet. A nagy mennyiségben az emberi szervezetbe jutó mikroműanyag részecskék hatását pedig jelenleg az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja.

A Greenpeace Magyarország 2018. júniusban petíciót is indított, mely azt követeli a kormánytól: tiltsák be az egyszer használatos műanyag szatyrokat Magyarországon. A petíciót két hónap alatt majdnem százezren írták alá, és továbbra is lehet csatlakozni a greenpeace.hu/stopmuanyag oldalon keresztül.

Képek a Greenpeace Magyarország tiszai „márkavizsgálatáról” és a Greenpeace-önkéntesek részvételéről a PET Kupán.

 

forrás: Greenpeace

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

PET Kupa: kihívások és sikerek

Idén augusztusban 6. alkalommal szálltak vízre lelkes önkéntesek, hogy a Felső-Tiszát megtisztítsák a főként Ukrajnából és ...