Egymilliárd dollárt adományoz klímavédelemre az Amazon alapítója

Hír

írta: MTI
2021/09/23

Jeff Bezos, az Amazon alapítóka egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra és fajmegőrzési programokra. Felajánlásához már nyolc további magánalapítvány is csatlakozott.

A felajánlott összeget az amerikai üzletember által tavaly létrehozott 10 milliárd dolláros Bezos Earth Fund biztosítja olyan biológiailag sokszínű, de veszélyeztetett térségek számára, mint a Kongó folyó medencéje, az Andok és a Csendes-óceán. Segíteni fogja továbbá finanszírozni azt a minap bejelentetett programot, amelynek célja, hogy a világ óceánjainak és szárazföldi területeinek 30 százaléka az évtized végére védett terület legyen.

Bezos elmondta, hogy akkor ébredt tudatára annak, milyen törékeny a Föld, amikor júliusban a világűrben járt űrvállalata űrhajóján és visszanézett a bolygóra.

"A természet a mi életünk fenntartó rendszere és igen törékeny. Júliusban emlékeztettek erre, amikor a világűrben jártam a Blue Origin űrhajón. Hallottam, hogy megváltoztatja a világról alkotott nézőpontunkat az, amikor a Földet a világűrből látjuk. Ugyanakkor nem voltam felkészülve arra, hogy ez mennyire igaz lehet" - idézte Bezost a The Guardian című brit napilap honlapja.

"Itt lent élve, a világ és légköre hatalmasnak és stabilnak tűnik. De a világűrből visszanézve a Földre, a légkör ritka és a világ véges. Mindkettő szép, de törékeny" - tette hozzá.

Bezos elmondta, hogy adománya segíteni fogja kiterjeszteni, kezelni és megfigyelni a védett területeket, miközben az őslakosokat és a helyi közösségeket a biológiai sokszínűség védelmére irányuló erőfeszítések középpontjába helyezi.

Bezos közölte, hogy bejelentése az első része alapja háromrészes természetvédelmi stratégiájának, amely az ökoszisztémák helyreállítását és a élelmiszerrendszer átalakítását is szolgálni fogja.

A New York-i ENSZ-közgyűléssel párhuzamosan futó klímahét alkalmából meghirdetett felajánlások "a legnagyobb magánalapítványi elkötelezettségek a biológiai sokféleség megőrzése mellett" - írták közös közleményükben az alapítványok.


Kép forrása: commons.wikimedia.org / Szerző: Seattle City Council


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Zöld hírességek | 1. rész

A most következő híres személyek befolyásuk felhasználásával hirdetik a környezettudatos életmód fontosságát.