Zöld hírességek | 1. rész

Magazin

2015/06/02

A most következő személyek ismertségük révén szerzett befolyásukat használják fel arra, hogy minél több fórumon hirdessék a környezettudatos életmód fontosságát. Olyan sztárok ők, akik a törődnek bolygónk sorsával és lépéseket tesznek egy szebb és élhetőbb jövő reményében. Sorozatunk a sztárvilág zöld harcosairól szól.

Gisele Bündchen egyszerre szupermodell, színésznő, producer, anya, környezetvédő és üzletasszony. Már rivaldafénybe kerülése előtt is környezettudatosan élt, korábban a legzöldebb celebnek is megválasztották2009 óta az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jóléti nagykövete. Nemrégiben saját biokozmetikum kollekcióval rukkolt elő, iPANEMA nevezetű szandál és flip-flop kollekciójának sikere után. Cége, a Sejaa Pure Skincare kizárólag környezetbarát összetevőkből álló készítményeket forgalmaz, melyek csomagolása is természetes. A természetvédelem elkötelezett híveként rendszeres részt vesz a brazíliai Zöld Fesztiválon, ahol korábban egy fát is elültetett, hogy felhívja a figyelmet az erdők iszonyatos méretű pusztításának megfékezésére.  Férjével nemrégiben fejezték be otthonuk építését, melyben nagy hangsúlyt kapott a környezettudatosság. Újrahasznosított anyagok, energiatakarékos építészei megoldások, napelemek, szürkevíz rendszer, saját veteményes – ezek mind jellemzőek a modell otthonára, aki a hulladékok szelektív gyűjtéséről így nyilatkozott: "A szelektív hulladékgyűjtés megakadályozza a világ hasznosíthatatlan szemétdombjainak további gyarapodását. Mi komposztálunk, az ételmaradékok ide vagy a csirkék ‘asztalára’ kerülnek."

Jessica Alba nemcsak szépséges, fiatal színésznő, 2 gyermekes édesanya, hanem a környezettudatos Honest Company cég egyik alapítója is. Míg kezdetben a cég alapvetően természetes anyagokból készült pelenkák online árusításával foglalkozott, ahogy kinőtte magát, bekerültek a repertoárba a környezetbarát babaápoló szerek, testápolók, szappanok, babasamponok és a különböző háztartási szerek is.

„Hogy anya lettem, azzal az egyik legnagyobb álmom teljesült. Ez a legcsodálatosabb hivatás a világon. De ezzel együtt nem könnyű. Ezért létrehoztam egy céget, hogy ezzel is segíthessek az anyukáknak és gyermekeiknek egy jobb, biztonságosabb élet megteremtésében. És mivel szinte minden babáknak készült termékben vannak kemikáliák, ezért azt határoztam el, hogy teljesen természetes és öko-barát dolgokat gyártunk a cégemmel. A pelenkák ráadásul gyönyörűek, színesre és formatervezettre alkottuk őket, mert szerintem nem kell, hogy a természetbarát dolgok feltétlenül csúnyák legyenek.”

A termékek saját tervezésűek és gyártásúak. A cég a környezettudatosságon túl, nagy figyelmet fordít a jótékonykodásra is. Az elmúlt esztendőben összesen 540 000 terméket ajándékozott rászorulóknak, illetve olyan projektje is fut, mely során minden megvásárolt babaágy után egy rászoruló család is kap egyet ajándékba.

Anne Hathaway bájos színésznő évek óta kizárólag természetes, növényi alapú étrenden él. 2012-ben esküvői ajándékként a PETA állatvédő szervezettől egy tejtermelő farmról rossz tartási körülményektől mentett borjút kaptak ajándékba férjével. Az ajándék szimbolikus, a színésznő vegetáriánus életmódjának tiszteletére szólt; illetve a szervezet ezzel is próbálta díjazni azt, hogy Anne zöld esküvőjén is szigorúan növényi alapú élelmiszerekből készült fogásokat tálaltak fel. Az esküvői menüben ugyan szerepelt a hamburger és makaróni is, de az előbbi vegaburger volt, utóbbi pedig gombával készült, hús helyett. Az esküvői képek nyilvánosságra hozatalának köszönhetően befolyt pénzösszeget Hathaway 4 segítő szervezet számára ajánlotta fel.


Anne Hathaway fotó: Wikipedia és flickr (John Harrison)
További fotók: wikipedia

forrás: honest.com, goodnet.org, wikipedia.org, borostyan.net, starity.hu, napiaszonline.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Állatkísérletek | 2. rész

Sokkoló kampányok és látványos sikerek szegélyezik a leghíresebb állatvédő szervezet útját. Reflektorfényben a PETA.

Pamela Anderson a bálnákért

Pamela Anderson nyílt levélben kérte Vlagyimir Putyint, hogy tiltsa meg az áthaladást egy védett bálnafaj húsát szállító Winter ...