Heti összefoglaló 6. hét - Tiszai hulladékár, medveles, holland havazás

Hír

2021/02/08

Közeledik a tavasz, ezt érzik a növények és állatok is, noha itt-ott még télies az időjárás. Heti összefoglalónkban hollandiai havazásról, magyar melegrekordról és állatvédelmi intézkedésekről is olvashatnak.

Szemétáradat

A hét talán legrosszabb híre, hogy ismét áradni kezdett a Tisza, és ezzel együtt megérkezett a szemétáradat is Ukrajnából. A külföldről érkező hulladék folyamatos problémát jelent hazánkban, ám áradáskor a szokásos szennyezés többszöröse jön át a határon, amit csak folyamatos munkával, a vásárosnaményi hulladékeltávolító géplánc segítségével tudnak felszámolni. Péntektől vasárnap reggelig több mint 1200 köbméter uszadékot emeltek ki a folyóból.

 

Felfüggesztett börtönbüntetés

Míg a Tisza szennyezéséért felelős személyeket nehéz felderíteni, egy gazdát sikerült bíróság elé állítani engedély nélküli fakivágásért. Az illető  tíz hektárnyi erdőt tarolt le Inke község határában azért, hogy mezőgazdasági tevékenységet folytathasson. A bíróság egy év nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A férfi a fakitermeléssel és talajműveléssel olyan mértékben károsította az élővilágot, hogy annak természetes állapota csak több évtized alatt állítható helyre a szakemberek szerint.

Bezár a bazár!

Párizsban nagy lépés történt a természet védelme érdekében: bezárják a Cité-szigeten működő, 120 éves múltra visszatekintő madárpiacot. Bár a hely igazi turistalátványosságnak számított, az állatvédők petíciót indítottak a hely bezárásáért, ugyanis rengeteg visszaélés történt, és a piac a madárcsempészek központjának számított. A petíciót végül 2400-an írták alá, az önkormányzat pedig megtiltotta madarak és más állatok árusítását a helyszínen.

 

Állatvédelmi kérdőív

Eközben hazánkban is egyre jobban előtérbe kerül az állatvédelem kérdése. Az Agrárminisztérium online kérdőiv formájában párbeszédet kezdeményez a lakosságal. A kérdőiv érinti az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezettel, valamint a felelős állattartás helyzetével kapcsolatos problémákat.

 

Újabb melegrekord

A héten, egészen pontosan február 4-én megdőlt az országos melegrekord: a hőmérsékleti értékek csütörtökön sokkal inkább hasonlítottak a március végén szokásos értékekhez, 14 Celsius-fok körül alakultak a csúcsértékek.

Az eddigi február 4-i rekord 17,6 fok volt, ezt 2004-ben Szentgotthárdon mérték. Most ehhez képest a meteorológiai szolgálat több mérőállomásán is regisztráltak magasabb értékeket. A legmelegebb Letenyén volt, ott 18,1 fokig emelkedett a hőmérséklet.

Medveles és medvehagyma

A magyarországi medvék is érzik a tavaszt: a hagyományos feburá 2-ai medvelesen (amit több állatkert is online közvetített a járvány miatt) a medvék előbújtak, de nem ijedtek meg az árnyékuktól. Ez a népi időjóslás szerint azt jelenti: hamarosan véget ér a tél. A

A Mecsekerdő Zrt. is arról tájékoztatott közleményében, hogy az enyhe időjárás miatt hamarabb megkezdődhet a medvehagyma-szezon. Az értékes és ízletes, vadon növő gyógynövény a szabályok betartásával szabadon szedhető. Február végén sokan indulnak begyűjtő körútra, hiszen a medvehagyma finom és rendkívül egészséges is.

 

Hollandia hó alatt

Mindeközben Hollandiában szokatlanul télies az időjárás: közlekedési fennakadásokat okozott a Darcy nevű hóvihar, az országban életbe léptették a legmagasabb szintű, vörös riasztási fokozatot. A szélsőséges időjárás miatt korlátozták a vasúti és repülőtéri forgalmat is. Legutóbb 10 éve volt hasonló helyzet az országban.


Képek forrása: 1. MTI / Balázs Attila; 2. commons.wikimedia.org / Hans; 3. commons.wikimedia.org / WWF

 

 

 

 

forrás: Szonday Szandra

A rovat új hírei

Hasonló

Medvehagymás uzsonnák

Itt a tavasz, itt a medvehagyma! Készítsünk belőle egészséges nassolni valókat uzsonnára!