Így pusztítja el a környezetet a homokbányászat

Magazin

2017/10/22

Összeomló hidak, pusztuló partszakaszok, kihaló élővilág – ez marad a homokkitermelés nyomán.

A homok a víz után a világ második legkeresettebb erőforrása, ennek oka pedig elsősorban az egyre gigantikusabb építkezésekben keresendő. A városok soha nem látott ütemben terjeszkednek, ehhez pedig elképzelhetetlenül sok homokra - illetve sóderre - van szükség a beton alapanyagaként. Emellett kisebb mértékben az üveg- és az elektronikai ipar használ még homokot. A felhasználás mértékét jól érzékelteti az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2014 évi jelentése, mely szerint a Földön egy évben annyi betont állítanak elő, ami elegendő lenne egy 27 méter magas és ugyanilyen széles fal építéséhez, mely körbeérné az Egyenlítőt.

A nyersanyagigény pedig egyre csak növekszik.
Jól illusztrálja ezt, hogy
1900 és 2010 között az építkezésekhez és infrastruktúra-fejlesztéshez használt erőforrások kitermelése huszonháromszorosával nőtt. Ezen belül is a homok és a sóder vezeti a listát, megelőzve még a fosszilis energiaforrásokat és a biomasszát is. A legnagyobb homokkitermelő az USA, őt követi Olaszország, Franciaország és Németország.

Bár bizonyos helyeken már elindult a homokbányászat szabályozása, így Amerikában például nem szabad a part mentén illetve nagyobb lakott területek közelében kitermelni, a legtöbb helyen a homok még mindig szabad préda arra hivatkozva, hogy túl drága lenne a korlátozások megvalósítása. Így aztán a homok a túlzott legális és illegális kitermelésnek egyaránt ki van téve, ennek pedig végzetes következményei vannak mind a partszakaszok biztonságára, mind az ottani élővilágra nézve.

Indiában például ma háromszor annyi homokot használnak építkezésekhez, mint 2000-ben, és a mennyiség folyamatosan növekszik. Már az ország legfelsőbb bírósága is felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátlan bányászat komolyan fenyegeti a helyi ökoszisztémát. De nem India az egyetlen ország, melynek homokéhsége szinte kimeríthetetlen. Dubai szintén tengernyi homokot használ fel, melyet elsősorban Ausztráliából importál, míg a homokbizniszből természetesen Kína sem maradhat ki. Itt az elmúlt években több cementet használtak el, mint amennyit az Egyesült Államok az egész 20. században. Csak tavaly annyi homok fogyott, amennyivel egész New York államot másfél centiméter vastagon le lehetne fedni.

A homokbányászat következményei
A homokkitermelés világszerte hatalmas károkat okoz, más-más típusúakat attól függően, hogy hol és hogyan végzik. Ezek közül az egyik az épületek, hidak összeomlása, melyre több példát is láthattunk az elmúlt években: Ghánában a homokbányászok annyi homokot ástak ki, hogy az a hegyoldalra épült házak alapját is veszélyeztette. A homokbányászat miatt dőlt össze 2000-ben egy híd Taiwanban, a rákövetkező évben egy Portugáliában, majd 2016-ban egy Indiában.

A folyómeder kikotrása tönkreteszi az ottani élővilágot, a felkavart üledéktől megfulladnak a halak, és nem jut elég napfény a víz alatti vegetációnak. Az ártéri bányászat megváltoztatja a folyó irányát, és olyan zsákutcákat hozhat létre, mely például Washington államban tömeges lazaspusztuláshoz vezetett. Ausztráliában a ritka húsevő növényeknek otthont adó ártereket törölte el a homokkitermelés, Vietnámban erdőket és termőföldeket pusztított el. Sanghajba eddig a Jangce-folyóból szállították a nyersanyagot, melynek következtében a ’90-es évekre sikeresen aláásták a hidak talapzatát, megzavarták a hajóközlekedést, valamint beomlasztottak körülbelül háromszáz méternyi partszakaszt. A hatóságok végül 2000-ben tiltották be a homokbányászatot a Jangcén, a kitermelés így áttevődött a Pojang-tóra, mely közrejátszhatott a tó kiszáradásában.

A folyómedrek kimerülésével a bányászok figyelme egyre inkább a tenger felé fordul: évente több millió tonnányi homokot szippantanak fel hajókkal a tengerfenékről, mellyel radikálisan beavatkoznak a tengeri ökoszisztémába. Kambodzsában a kitermelés fontos magróveerdőket, sziksófűélőhelyeket fenyeget, emellett olyan veszélyeztetett fajokat, mint a kúposfejű és a trópusi delfin, valamint a kambodzsai királyi teknős. A tengeri homokbányászat hatásai ugyanakkor valószínűleg Indonéziában érezhetők a legdrámaibban, ahol 2005 óta legalább két tucat szigetet hordtak el, elsősorban Szingapúrba, melynek a mesterséges terjeszkedéshez van szüksége a fövenyre. A városállam az elmúlt 40 évben 52 négyzetkilométerrel növelte területét, melynek a szomszédos országok tengerpartjai és folyómedrei látták kárát, olyannyira, hogy Indonézia, Malajzia és Vietnám végül be is tiltotta a szingapúri homokexportot.

Mi lehet a megoldás erre a nem túl fényes helyzetre? A homokot lehet helyettesíteni például iszappal vagy zúzott kővel, de az aszfalt és a beton is újrahasznosítható. Leginkább a homok árának emelkedésében lehet bízni, melynek hatására talán a fejlődő országok is nyitottabb lesznek az alternatívákra. Európában 2025-re szeretnék az üvegek 75%-át újrahasznosítani, Szingapúr pedig a hollandoktól tanulná az építkezést, hogy kevésbé függjön a homoktól. Ugyanakkor a törvényi szabályozás is stratégia fontosságú, mellyel megakadályozható lenne a homokmaffia ámokfutása.


Képek forrása:
Borítókép / Szerző: William Cho
Folyami homokkiteremlés
Homokbánya / Szerző: Ruff tuff cream puff

 

forrás: theguardian.com, science.sciencemag.org, mdpi.com, economist.com,

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai