Amazónia egy védett területét engedik át a bányászatnak Brazíliában

Hír

írta: Admin
2017/08/25

A brazil kormány megszüntette a természetvédelmi státuszát egy területnek az Amazonas-medencében, hogy megkezdődhessen a régió természeti kincseinek kitermelése.

Az egyebek között aranyban gazdag 46 ezer négyzetkilométeres terület, Renca az észak-brazíliai Amapá és Pará államokban fekszik.

A helyi kormány szerint Michel Temer brazil elnök rendelete ellenére a terület mindössze nagyjából 30 százalékán lehet majd bányászni, ami azt jelenti, hogy a kitermelés nem fogja érinteni a korábban is védett erdőségeket és az őslakosok földjeit.

"Az intézkedés célja, hogy új beruházásokat csalogassunk a területre, növelve az ország bevételeit és új munkahelyeket teremtve, miközben mindvégig szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot" - húzta alá közleményében a helyi bányászati és energiaügyi minisztérium.

Randolfe Rodrigues ellenzéki szenátor szerint azonban ez a lépés a "legnagyobb támadás az Amazonas ellen az elmúlt 50 évben".

Maurício Voivodic, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brazíliai részlegének vezető munkatársa a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy a bányászat beindulása "jelentős demográfiai változásokat, erdőirtást, a vízforrások elpusztítását, a biológiai sokféleség elsorvadását és a földek miatti konfliktusokat" eredményezheti.

"Amennyiben a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megnyissa ezeket a területeket a bányászat előtt anélkül, hogy megvitatná a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket, akkor nemzetközi felháborodással kell szembenéznie" - jegyezte meg közleményében a WWF.


forrás: MTI, WWF

A rovat új hírei

Hasonló