Jól halad a hétszáz fa ültetése a 22. kerületben

Hír

2021/05/29

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza hétszáz fát adományoz a 10 millió Fa Alapítványnak. A helyszínek kiválasztásában a kerületi önkormányzat segít. A fák egy része közterületre, más része intézményekhez kerül, illetve közel a feléből egy kiserdőt hoznak létre. A 77. fát Karsay Ferenc polgármester ültette el a József Attila lakótelepen.

Jól halad a 700 adományozott fa elültetése, a 10 millió Fa Alapítvány és az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza önkéntesei már 76 példányt elültettek. A 77. fa elültetésére a szervezők Karsay Ferenc polgármestert kérték fel, aki egy virágos kőrisfát ültetett el az Egyház és az Alapítvány képviselőivel közösen május 27-én.

Az eddig elültetett fák közül 41 db virágos kőris, 32 db ezüst hárs és 3 db mecsek kőris, mind többéves és több méter magas fa. A szervezők kifejezetten figyelnek arra, hogy csak a kerületi szabályozásoknak eleget tévő, nem invazív, magyar fafajtákat helyezzenek el.

A 10 millió Fa Alapítvány célja, hogy legalább annyi fát ültessünk el Magyarországon, ahányan hazánkban élünk, hiszen a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze a faültetés. A városban elültetett fáknak óriási erejük, jelentőségük van. Amellett, hogy oxigént termelnek, szerepet játszanak a légkörben keringő szén-dioxid feldolgozásában, lekötik, szűrik a szennyező anyagokat, védelmet nyújtanak a zaj, a rázkódások és a rezgések hatásai ellen is, amellyel még a környező lakóépületeket is védik. Az Egyház adománya nagymértékben hozzájárul ehhez.” – tette hozzá Hervai Franciska a 10 millió Fa Alapítvány főkoordinátora.

„Nagy öröm számunkra, hogy a 10 millió Fa Alapítványban kiváló szakmai partnert találtunk fa adományozási projektünkhöz és a helyi önkormányzat szakemberei is mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél több fát és minél gyorsabban el tudjuk ültetni. Ezeknek a fáknak az ültetésével szeretnénk hozzájárulni a kerület aktív zöldítési kezdeményezéséhez, és kárpótolni a kerület lakosait azokért a vadon nőtt fákért, amelyeket pár éve a területünk tereprendezésekor el kellett távolítani.” – mondta el Szobonya Olivér, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza szóvivője.

A faültetés a tervek szerint és az időjárás függvényében június végéig folytatódik, majd a nyári kánikula elmúltával ősszel indul újra.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza egy közel 200 éves keresztény felekezet, mely több, mint 16,5 millió tagot számlál szerte a világon. Bár az Egyház az Amerikai Egyesült Államokban került megalapításra, mára már több tagja él Észak-Amerikán kívül, mint azon belül. Magyarországon az Egyház első gyülekezetét 1901-ben szervezték meg, jelenleg mintegy 5200 tag tartozik hazánkban ehhez a valláshoz az országszerte működő 22 gyülekezetben.


Képek forrása:


A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai