Magyarországot is beperli az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miatt

Hír

írta: MTI
2018/05/21

Az évek óta húzódó kötelezettségszegési eljárásokat harmadik szakaszba léptetve - a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - az Európai Bíróság elé utalják az ügyben az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Magyarországot, Németországot, Olaszországot és Romániát.

A brüsszeli testület januárban tíz napot adott arra az érintett kilenc államnak, hogy bemutassák, miként tervezik mielőbb orvosolni a problémát. Ennek mindegyik eleget is tett, a kérdés csak az volt, hogy kielégítőnek találja-e a bizottság a tervezett intézkedéseket. A bizottság szakemberei arra jutottak, hogy Csehország, Spanyolország és Szlovákia tervezett lépései megfelelő végrehajtás mellett alkalmasak lehetnek a feltárt hiányosságok kezelésére. A többi hat tagország azonban nem mutatott be olyan hiteles, eredményes és időben meghozott intézkedéseket, amelyek az elfogadott határidőn belül csökkentenék a szennyezést, és ezzel indokolja a brüsszeli testület a jogi lépések megtételét.

Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország esetében a nitrogén-dioxidra (NO2) vonatkozó határértékek túllépését kifogásolják, Magyarország, Olaszország és Románia ellen azonban a szálló por (PM10) tartósan magas szintje miatt indul bírósági eljárás. Előbbi elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari kibocsátásokból származik, utóbbi pedig az ipari, lakossági fűtési, közlekedési és mezőgazdasági eredetű kibocsátásokból.

A levegőminőségre vonatkozó uniós szabályozásban meghatározott határértékeket 2010-ig, illetve 2005-ig kellett volna teljesíteni.

"A ma bíróság elé idézett tagországok az elmúlt évtizedben elég utolsó lehetőséget kaptak már a helyzet javítására. Meggyőződésem, hogy a mai döntés nyomán az eddiginél sokkal gyorsabb ütemben fognak bekövetkezni a polgárok számára kedvező változások" - nyilatkozott Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztos.

Európában évente 400 ezren halnak meg a szennyezett levegő miatt, és még többen szenvednek emiatt légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségekben. A rossz levegő évente több mint 20 milliárd euró kárt okoz az európai gazdaságnak.

Az Európai Bizottság (EB) döntésére közleményben reagált az Agrárminisztérium: Magyarország eddig is sokat tett a levegőminőség javítása, a kötelezettségszegési eljárás lezárása, az eljárás bírósági szakaszának elkerülése érdekében, és a kormány folyamatosan dolgozik további intézkedéséken és újabb lépések megtételén. A szaktárca kiemelte, folyamatban van az uniós irányelv szerinti országos levegőterhelés-csökkentési program kidolgozása, amely kitér minden lényeges légszennyező anyag kibocsátásának korlátozására, és a kisméretű részecske (PM10) program intézkedéseire is. Az új országos program előkészítése már 2017-ben megkezdődött, elfogadása 2019 áprilisára várható. Hozzátették, hogy a kormány a bírósági eljárás mellett is folytatja a már elfogadott intézkedések végrehajtását, illetve az új, országos levegőterhelés-csökkentési program előkészítését. A program elfogadása után a regionális levegőminőségi terveket is felülvizsgálják, amelyek kiegészítő intézkedéseikkel a helyi levegőminőség javításához járulnak hozzá. A tárca rámutatott arra is, hogy a levegőminőség javítását célzó, kisméretű részecske (szálló por) kibocsátás csökkentésére vonatkozó ágazatközi program 2011-es indulása óta a közlekedési, az ipari, a mezőgazdasági és a lakossági szektorban több intézkedés megvalósult, mintegy 160 milliárd forint értékben.

Megjegyezték, hogy az országban a levegőbe kerülő PM10 legnagyobb mértékben a lakossági fűtésből, avar és kerti hulladékok égetéséből, valamint egyéb hulladékok illegális égetéséből származik. Emellett a levegőminőség alakulását a légszennyező anyagok kibocsátása mellett az országhatáron átterjedő légszennyezés, a földrajzi elhelyezkedés, illetve a meteorológiai viszonyok jelentősen befolyásolják.
A határokon átterjedő hatások miatt széleskörű európai együttműködésre van szükség, erőfeszítésekre a szomszédos országok részéről is.
A szabályozás és a támogatási programok mellett fontos, hogy a lakosság ismerje meg a levegőszennyezés kockázatát, ezért a kormány nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatásra és szemléletformálásra, megduplázva az erre szánt forrásokat - közölte az agrártárca.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló