Szembemennek Trump döntésével: Hawaii első szövetségi államként törvényi úton is felsorakozott a párizsi egyezmény mellé

Hír

írta: MTI
2017/06/10

Kevés olyan szövetségi állam van, melyet annyira érintenének a globális éghajlatváltozás negatív hatásai, mint Hawaii-t. Úgyhogy döntöttek: A "trumpi" út helyett a párizsi klímaegyezményben foglalt előírások mentén kívánnak haladni.

Ezzel pedig Hawaii lett az első olyan szövetségi állam, amely törvényi úton is felsorakozott a párizsi egyezmény mellé.

A helyi kongresszusban megszavazott törvényt David Ige, az állam demokrata párti kormányzója csütörtökön alá is írta. A törvény aláírása után elmondott beszédében David Ige hangsúlyozta Hawaii elkötelezettségét a környezet védelme mellett és egyúttal leszögezte, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben készen áll az együttműködésre más államokkal is. Kitért arra is, hogy Hawaii közvetlenül megtapasztalja a globális klímaváltozás kártékony következményeit: emelkedik a tengervíz szintje, a dagályok minden korábbinál magasabbak, eltűnnek növényfajok, a korallzátonyok fehérednek és a tengerpart egész szakaszai erodálódnak.

A kormányzó a hét elején aláírt egy másik törvényt is: ez a mezőgazdaság széndioxid-kibocsátását korlátozza.

Már az elnöki bejelentés estéjén három, demokrata párti irányítású szövetségi állam - Washington, Kalifornia és New York - kormányzója laza szövetséget hozott létre a párizsi megállapodásban foglaltak teljesítésére, majd ehhez a szövetséghez hétfőn kilenc további szövetségi állam (Vermont, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, Delaware, Virginia, Minnesota, Oregon, Hawaii), valamint Puerto Rico is csatlakozott.

Jerry Brown, Kalifornia kormányzója kedden Pekingben klímavédelmi megállapodást írt alá Kínával.

forrás: MTI

A rovat új hírei