Újrapapír: Egy adomány két jó ügy szolgálatában

Hír

2017/05/15

Újrapapír termékek adományozásával segíti a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát és hívja fel a figyelmet a környezet védelmére a Tetra Pak.

Egymillió forint értékű, újrapapírból készült kéztörlőt és orvosi papírlepedőt adományozott a Tetra Pak a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának, vagyis közismert nevén a Tűzoltó utcai gyermekklinikának. Az adomány idén két jó ügyet is szolgál, hiszen egyszerre segíti a korházat mindennapi működésében valamint május 15-én, a Klímaváltozási Akciónapon felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára.

A Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap célja a lakosság figyelmének felhívása a bolygónk éghajlatát fenyegető veszélyekre, és a klímaváltozás által előidézett, természeti változásokra. Ezen a napon a programban résztvevő szervezetek és önkéntesek más és más módon, például faültetéssel, szemétszedéssel, flashmobokkal, művészeti performanszokkal állnak ki a környezetvédelem ügye mellett.

A Tetra Pak hetedik éve rendszeresen adományoz a mindennapi működést segítő termékeket a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának, amely Magyarország egyik legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye. A 11 fekvőbeteg osztály mellett, naponta közel 200 gyermeket látnak el ambulánsan az orvosok, ami negyedévente akár 20.000 vizitet is jelenthet.

„Az újrapapír kéztörlőknek és orvosi papírlepedőknek minden évben nagy hasznát vesszük, mivel segítségükkel 3-4 hónapra fedezni tudjuk e gyorsan fogyó segédeszközökből készleteinket, így pedig költségeket tudunk átcsoportosítani az intézmény fenntartásából az aktív gyógyító munkára” – mondta Prof. Dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. „Gyermekklinikánkon kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos beteg gyermekét. Ez a speciális betegellátás pedig modern műszereket és jó minőségű orvosi eszközöket igényel, amelyekből többet vásárolhatunk meg a Tetra Paktól kapott papírtermékekkel felszabadított források segítségével” – tette hozzá Prof. Dr. Szabó András.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy támogatásunkkal segíthetjük a gyermekklinikát és az itt folyó gyógyító munkát” – mondta Molnár Zita, a Tetra Pak Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója. „Vállalatunk számára fontos, hogy tevékenységünkkel és társadalmi szerepvállalásunkkal segíthessük az arra rászorulókat, annak pedig külön örülünk, hogy az idén a támogatásunkkal beszerzett újrapapír termékek egy olyan napon érkeztek meg a klinikára, amely Földünk védelmére hívja fel a figyelmet” – tette hozzá az igazgató.

A Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikának adományozott kéztörlők és orvosi papírlepedők olyan szelektíven gyűjtött és újrahasznosított papírhulladékból készülnek, mint a Tetra Pak által gyártott tejes és gyümölcsleves italos kartondobozok. A kartondobozok papír alapanyaga akár ötször-hatszor is újrahasznosítható, így az azokból készített termékek gyártásához nem szükséges további fákat kivágni. A gyermekklinikának az elmúlt években adományozott, összesen 14 tonna újrapapír révén a Tetra Pak csaknem 200 felnőtt fát óvott meg a kivágástól.


A Tetra Pak Csoport: A Tetra Pak a világ vezető élelmiszer-feldolgozóipari rendszer- és csomagolóanyag gyártó vállalata, amelynek célja, hogy biztonságos, innovatív és környezetbarát termékeivel nap mint nap százmilliók élelmiszerellátását segítse világszerte. Ma a Tetra Pak az egyetlen olyan nemzetközi nagyvállalat a világon, amely képes integrált feldolgozó-, csomagoló-, elosztó gépsorokat és üzemi megoldásokat kínálni az élelmiszer-feldolgozásban. A Tetra Pak több mint 23.000 főt foglalkoztat több mint 170 országban. A ”MEGŐRZI, AMI JÓ” mottó, a Tetra Pak azon célját közvetíti, hogy a világ minden részére biztonságos és egészséges élelmiszert juttasson el.


forrás: Tetra Pak

A rovat új hírei

Hasonló