Amerika leghíresebb szellemvárosai
Cikkünkben olyan elhagyatott településeket mutatunk be az amerikai kontinensről, amelyek egykor virágzóak voltak, manapság azonban már inkább "szellemvárosként" ismertek.
Iránytű és térkép - a kép illusztrációForrás: pixabay.com
Villa EpecuénForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Santiago Matamoro
SewellForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Setnom
Villa Epecuen: az egykori üdülőfalu 25 éve a víz alatt
Az 1920-as években alapított Villa Epecuen nevű argentin falu a Lago Epecuen sós tó partján, mintegy 600 kilométerre délnyugatra fekszik Buenos Airestől. A tó vize évszázadok óta híres gyógyhatásáról: állítólag képes gyógyítani a depressziót, reumát, bőrbetegségeket, vérszegénységet és még a cukorbetegség kezelésére is alkalmazható.
Villa EpecuénForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Santiago Matamoro
Nem sok idő kellett tehát, hogy az álmos falu nyüzsgő üdülővé váljon: hamarosan vasúttal is meg lehetett közelíteni a falut Buenos Airesből. Az 1960-as években már 25000 turista látogatott ide egy kis pihenésre, a 70-es évek pedig a település virágkora volt, ekkor 5000-en lakták és közel 300 vállalkozás működött itt. 1985 november 10-én azonban hatalmas mennyiségű csapadék hullott, amely áttörte a gátat, és a falut 4 méteres víz borította el. 1993-ban a Villa Epecuen már 10 méteres vízben állt. 2009-ben kezdet változni az időjárás, a víz fokozatosan elkezdett visszahúzódni, és Villa Epecuen visszatért a felszínre. Egyetlen régi lakos költözött vissza, a 81 éves Pablo Novak, aki abban reménykedik, hogy újra olyan lesz minden, mint egykor.
Centralia: a füstölő szellemváros
Az amerikai, Pennsylvania államban található kisváros veszte viszont éppen izzó szénkészlete lett. Alapítását az 1840-es évekre teszik, a szénkitermelés csak 1854-ben kezdődött, ekkor rohamos fejlődésnek indult a település. 1962 májusában a város vezetősége a tűzoltókat bízta meg, hogy az Amerikai Háborús Hősök Emléknapjának ünnepségére takarítsák ki a várost. Ők összegyűjtötték a szemetet, és az Odd Fellows nevű temető közelében lévő régi bányajáratokba hordták, majd – költségkímélő megoldásként – begyújtották, aztán hagyták égni. Amikor minden szemét elégett, eloltották a tüzet. Legalábbis azt hitték… Közben rájöttek, hogy a föld alatt izzik a szén. "Csendben" több millió dollárt áldoztak a tűz megfékezésére, hiába. Centraliaban ezek után még 17 évig ment minden a normális kerékvágásban, miközben a föld alatt lévő hatalmas mennyiségű szénkészlet nagy része izzott, és egyre csak terjedt. Egy 1983-as tanulmány szerint a földalatti tűz eloltása több mint félmilliárd dollárba került volna., ennyi pénze azonban nem állt rendelkezésére a városnak. Annyi viszont igen, hogy a lakókat biztonságosabb helyre, egy közeli városba, Ashlandba telepítsék át 1984-től.
Végül, 1992-ben Pennsylvania állam megvette a legtöbb még megmaradt ingatlant, 1993-ban pedig le kellett zárni a városhoz vezető 61-es főutat, mivel a javítások ellenére megsüllyedt és széttöredezett. A föld alatt égő szén füstje a repedéseken tör utat a légkörbe. Napjainkban a tűz kiterjedése mintegy 1,6 km², ami több irányban is folyamatosan terjed. Akár ezer évig is éghet, hatalmas mennyiségű szén-monoxidot és egyéb mérges gázokat engedve a légkörbe.
Sewell: a lakatlanná lett bányaváros
Sewell Chile középső részén, Machalí in Cachapoal tartományban, az Andokban fekszik. A világ egyik legnagyobb földalatti bányájának tengerszint feletti magassága több mint 2000 méter - a település ma már csak szervezett túrák keretében látogatható. A város helyén már a 15. században is folyt a kitermelés, de igazán 1905-ben kezdődött a szén felszínre hozása. Kezdetben sok kisebb közösség élt egymás közelében, majd 1915-ben a cég akkori vezetője, Mr. Barton Sewell egyesítette a különálló kolóniákat. Így született meg Sewell.
SewellForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: Setnom
Az első világháborúnak köszönhetően a bányaváros hatalmas fejlődésen ment keresztül, majd az 1960-as években 15 ezer lakossal tetőzött a város populációja. A város a meredek lejtők miatt nem volt alkalmas gépjárművek közlekedésére, ezért nem voltak utcák, csak hosszú, széles lépcsők, ezért sokszor az üzletek és a bejáratok ajtói közvetlen a lépcsőről nyíltak. A bányászokat és családtagjaikat vonat szállította a völgyből fel és le. A vállalat amerikai vezetői számára külön ”amerikai negyed” épült, iskolával és mozival. 1967-ben a kormány megvásárolta a vállalat részvényeinek 51%-át, majd pár évvel később államosították az egész bányát. Ekkor a bányászok sorsa nagy fordulatot vett, mivel nem a cég fejlődésére, és az emberek jólétére irányult törekvésük, sokkal inkább a bánya leggyorsabban történő kiaknázására. Az egyre romló életkörülmények miatt a lakók inkább a közeli városokba és a lentebb lévő völgybe költöztek. 1977-re már csak 2000 lakója maradt a városnak, ezért a vállalat inkább őket is kitelepítette és felszámolta a várost. Több épület, köztük az amerikai negyed is lebontásra került. 1980-ra leállt a bányászat, az évtized végére a város pedig teljesen elnéptelenedett. Sewell-t a chilei kormány 1998-ban nemzeti emlékhellyé kiáltotta ki, az UNESCO pedig 2006-ban a Világörökség részének nyilvánította. Még saját gépjárművel sem szabad behajtani a város területére. Manapság már csak egy működő épülete van, a várost bemutató múzeum, amit a csoportosan odautazó turisták látogathatnak.
