Egykoron a világ legnagyobb népsűrűségű szigete volt, napjainkban lakatlan: Bemutatjuk Hashima-t

Magazin

írta: ecolounge
2019/05/26

Japán délnyugati részén, Nagasakitól nem messze található Hashima, becenevén a Csatahajó-sziget, amely néhány évtizede még a világ legnagyobb népsűrűségű szigete volt, napjainkban azonban teljesen lakatlan.

Szigetből gyártelep, majd "börtön"
Története az 1800-as évekre nyúlik vissza: 1890-ben a Mitsubishi vállalat a Japán kormánytól megvásárolta a szigetet, amelyet óriási betonfalakkal vetetett körbe, hogy megvédje a tájfunok okozta hullámoktól. A területen közel száz éven át tengeralatti szénbányászat folyt. A bővülő bányaszigeten egyre nagyobb munkaerő összpontosult, miközben arculata mindinkább börtönre, mintsem gyártelepre utalt.

1920-ban, a háború kezdetével az országnak még több katonára volt szüksége, így a dolgozókat is besorozták, helyüket kínai illetve koreai kényszermunkások vették át. Közülük sokaknak ez a börtön lett végső nyughelyük is, a példátlan szigor és a rossz munkakörülmények miatt több mint 1300 ember vesztette életét.

A világ legnagyobb népsűrűségű területe - egy ideig
1959 környékén 12-13 ezer ember élt és dolgozott a szigeten, akkoriban ez számított a világ legnagyobb népsűrűségű területének. Összehasonlításképpen: Budapest jelenlegi népsűrűsége 3305 fő/km², Hashimáé pedig akkoriban 83500 fő/km² volt. Ez azt jelenti, hogy a 15 hektáros területen egy munkásra 5 m² jutott. A szigeten egy önálló város építettek fel, lakóházak, templomok, éttermek, üzletek, úszómedencék nőttek ki a szinte a semmiből, sőt, egy futballpálya méretű temető is létesült.

Belépni szigorúan tilos
Ahogy az 1970-es években a kőolajból előállított petróleum felváltotta a szenet, úgy zártak be a szénbányák is országszerte. Hashima sem kerülte el sorsát, áprilisig minden lakója elhagyta a szigetet. Sokuk gépeiket, bútoraikat, de még személyes tárgyaikat is hátrahagyva távoztak a területről, (akárcsak Csernobil esetében). A "szellemsziget" azóta is érintetlenül áll, mivel a japán kormány az épületek állagromlása miatt megtiltotta a látogatását, börtönbüntetéssel sújtva a törvényszegőket. Napjainkban egy közel 220 méteres szakasza ismét megtekinthető, ám borsos árat kérnek érte, átszámítva közel 30.000 forintot.

James Bond is csak megközelíthette
Bár korábban dokumentumfilm készült Hashimáról, egyetlen mozifilmről tudunk, amelyben a sziget szerepel, ez a "Skyfall" c. James Bond film, azonban a főhös megérkezése utáni perceket már egy stúdióban vették fel.

Továbbra is az enyészeté
Bár többször is volt szó a sziget átalakításáról, "modernizációja" még várat magára. Optimális helye lehetne például múzeumnak, azonban a döntéshozók szerint kialakítására azért nincs lehetőség, mivel a felújítási munkálatok óriási pénzösszegeket emésztenének fel.


Képek forrása:
1. kép: Wikipedia, Szerző: kntrty
2. kép: Wikipedia, Szerző: Ka23 13

A cikk eredeti közzététele: 2014. március
A cikk aktualizálásra került: 2019. május

 

forrás: Wikipedia

A rovat új hírei

A rovat legolvasottabbjai

Újabb olajszennyezés a Dunán?

Szerdán délben újabb olajszennyezésről érkezett bejelentés Szigetszentmiklósról, ahol december 12. óta zajlottak a ...