Fedezd fel Te is a gemenci erdő "bújkáló óriásait"!

Hír

írta: MTI
2019/04/03

A gemenci erdőben megbújó, idős faóriásokat fedezhetik fel a természetbarátok a Gemenc Zrt. hétvégi túráján.

A kirándulás szombaton délelőtt fél tizenegykor indul a Gemenz Zrt. keselyűsi fogadó épületétől, ahonnan a résztvevők erdei vasúttal utaznak a gemenci Duna-parthoz. A túra útvonala innen a kijelölt ösvényeket elkerülve az "igazi" Gemencként ismert, alsó-gemenci erdőben folytatódik mintegy 12 kilométeren át.

A kirándulók érintik a Forgó-tó körüli, ártéri területeket, esetenként vadösvényeken, a Grébec-Duna medrében haladva. Barabás Tamás túravezető az MTI-nek elmondta: többek között száz évnél idősebb kocsányos tölgyeket, csomoros fekete nyárakat, fűzfákat keresnek fel. A résztvevők megtippelik, majd megmérik és feljegyzik a fák törzskerületét.

A gyalogos túrák egyik legszebb útvonala a "bujkáló óriások" tavaszi felfedezése - jegyezte meg.

A Magyarországon ismert legnagyobb törzskörméretű fa, egy 12 méter kerületű csomoros fekete nyár szintén a Gemencben - Pörbölyhöz közel - áll, a szombati útvonal ezt a fát nem érinti. A gemenci óriásfák listájára a fűz- és nyárfák közül a legalább hat-, keményfák esetében az ötméteres törzskerületűek kerülnek fel.

Az erdőgazdaság csak 14 évesnél idősebb túrázóknak ajánlja a részvételt, és arra kéri őket, péntekig jelentkezzenek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.


Képek forrása: elbiferrum.blogspot.hu / Szerző: Elblinger Ferenc

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló