Természet- és Környezetvédelmi filmnapok

Hír

2017/05/21

III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn és Országos Természet- és Környezetvédelmi filmnapok szerte az országban május 26-28. között.

Május 26-28. között immár harmadik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, mely mára az ország egyik legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvénye lett - hangzott el az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Székelyhidi Tamás, az események egyik főszervezője ismertette a Fesztivál 2015-2016. évi eredményeit, majd elmondta, hogy a 2017. évi nevezések között már olyan nagy alkotók is szerepelnek, mint például David Attenborough, akinek a jelenléte egyértelmű elismerést jelent a Fesztivál számára. A színvonalas, nemzetközileg is elismert alkotók filmjei mellett a szervező külön kiemelte a Kárpát-medencei filmszemle gazdagságát, és a magyar ajkú alkotók részvételét a filmszemléken.

A Fesztivál szervezői két különleges eseményre hívták fel a figyelmet. A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szobor pályázat és kiállítás keretén belül a hazánkban működő művészeti iskolák és intézmények újrahasznosított anyagokból készítettek 2-2,5 méter magas szobraira, melyek témája az ember hatása a környezetre. A kiállítás célja, a társadalom figyelmének felhívása napjaink egyik legégetőbb természeti problémájára, a hulladékok keletkezésére és kezelésére. A szobrok először a gödöllői fesztiválon tekinthetők meg május 26-a és június 10-e között.

A rendezvény másik különlegessége a Varázslatos Magyarország elnevezésű szabadtéri fotókiállítás, mely hazánk nemzeti parkjainak szépségeit mutatja be, és amelynek évenkénti megvalósulását és országos bemutatását a szervezők megköszönték a Földművelésügyi Minisztériumnak.

A Fesztivál három napja alatt a fő vetítési helyszíneken, a Királyi Kastély Lovardájában és a gödöllői Alsóparkban egyaránt ingyenesen látogatható valamennyi program. Az Alsóparkban a Fesztivál szakmai partnerei számtalan változatos szórakoztató és ismeretterjesztő programmal várják a családokat és a látogatókat (www.godollofilmfest.com).

Akik pedig a gyermeknapi hosszú hétvégén nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azok számára a szervezők az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat ajánlották figyelmükbe, melyek 19 magyarországi és 2 erdélyi városban kerülnek megrendezésre ugyancsak május 26-28. között. A partner városokban ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várják a helyi szervezők az érdeklődőket – tájékoztatta a jelenlévőket Ersók Nóra, a Fesztivál szervezője.

forrás: FM

A rovat új hírei

Hasonló