Zöld Civil Országos Találkozó 2019

Hír

2019/05/21

Idén 29. alkalommal kerül megrendezésre a Zöld Civil Országos Találkozó. Ezúttal a fővárosban tevékenykedő szervezetek adnak otthont a rendezvénynek. Eddig példátlan módon, főszervező nélkül, közösségi összefogással jön létre a három napos találkozó, aminek célja a környezet- és természetvédelemben tevékenykedők számára szakmai és közösségi töltekezést adni.

A programban a szakmai tartalmakat, aktuális zöld ügyeket 17 szekcióbeszélgetés és 3 plenáris blokk foglalja majd össze a résztvevők aktív bevonásával. E mellett idén is fontos szerepe lesz a közösségi programoknak, kulturált kikapcsolódásnak. A rendezvény jellegéből adódóan kis költségvetéssel és még kisebb ökológiai lábnyommal rendelkezik majd a több száz fős rendezvény.

A program célja, hogy a környezet- és természetvédelem területén dolgozó civilek, egyesületek képviselői, pártolói, önkéntesei szervezett keretek között találkozhassanak. Megvitathassák az aktuális ügyeket, programjaikat. Teret és időt kapjanak a tapasztalatok cseréjére, tudásmegosztásra. Az idei OT helyszínéből és programjából adódóan arra is lehetőség nyílik, hogy a budapesti lakosságot is – az eddigieknél jobban – megismertessük a zöld ügyekkel.

Az éves szinten megrendezett találkozók egyik, érdekérvényesítés szempontjából fontos momentuma a különféle szakmai bizottságokba megválasztani a mozgalom delegáltjait. Több témában egységes, megvitatott állásfoglalások elfogadása is várható.

Az idei OT szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik szívesen találkoznának a zöld szervezetekkel, bekapcsolódnának a környezet- és természetvédelem helyi és országos ügyeibe. Határon túli szervezetek, magánszemélyek megjelenésére egyaránt számítunk, hiszen a zöld ügyek nem ismernek országhatárokat. (A mozgalom tavalyi találkozójának éppen ezért Kalotaszentkirály adott otthont.)

Kérjük mindazok együttműködését, akik egyetértenek a Zöld Civil Országos Találkozó céljaival, hogy megosztásaikkal segítsék az üzenet minél szélesebb körhöz való eljutását.

Az ügyet felkaroló (koordináló) szervezetek:

Magyar Természetvédők Szövetsége

Ökogyülekezeti Mozgalom

Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Magyar Madártani Egyesület

Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány

Greenpeace

WWF

Magosfa Egyesület

Humusz Szövetség

Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért

Éghajlatvédelmi Szövetség

Védegylet

Csalán Egyesület

 

További információ: https://zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo/2019-budapest/minden-info-egy-helyen/


Kép forrása: zoldcivil.hu

forrás: Humusz Szövetség

A rovat új hírei

Hasonló

Zöldmag Fesztivál

Április 18-án újra kreatív és tartalmas kikapcsolódást ígér az ingyenes ZöldMag Fesztivál az egész család számára.

I. Öko-Tudatosság Fesztivál

Szinte mindenki hallott már az élelmiszerekben lévő káros adalékanyagokról, de vajon mi igaz ebből, és mi a legenda?