Már gyűjtik az embereket a Marsra

Hír

2015/02/18

Lassan finiséhez érkezik a szereplőválogatás a Marson tervezett valóságshow-hoz.

A holland milliárdos, Bas Landsdorp egy szép napon azzal az ötlettel állt elő, hogy kolóniát szervez a Marsra, méghozzá nem is akárhogyan: élő egyenes adásban szeretné megmutatni a világnak, miképp is boldogul az első embercsoport a vörös bolygón.

Hamar tervének megvalósításába fogott, és merész ötletéhez támogatókat is szerzett, például Gerard 't Hooft Nobel-díjas fizikust. Érdeklődőkben sem volt hiány, a szervezők adatai szerint több, mint 200 000-en jelentkeztek a kalandra. Az elképzelés megvalósíthatóságát persze többen vitatják, például azért, mert eddig még senkinek nem sikerült igazán meggyőző elképzeléssel előállnia azzal kapcsolatban, hogyan is lehetne az embereket eljuttatni a tőlünk szűken mérve 56 millió km távolságra található bolygóra. Ha pedig mégis sikerülne elérni odáig 10 éven belül, ahogy Landsdorp tervezi, visszahozni már biztosan nem sikerülne a szerencsés nyerteseket.

A válogatás
A Mars One névre keresztelt projekt mindenesetre lassan két éve, 2013 áprilisa óta zajlik, amikor elindult a nem kis kihívást rejtő válogatás. Mostanra 100-ra szűkült a továbbjutók listája. – Ez fontos lépés afelé, hogy kiderüljön, kik lesznek a legmegfelelőbb emberek, akik bepillantást engednek majd abba, milyenek lesznek a jövő felfedezői – mondta Bas Landsdorp – a scifibe illő terv szülőatyja.

A 3. fordulóban a jelentkezőkkel a projekt főorvosa készített online interjút, akit arról kellett meggyőzniük a delikvenseknek, hogy megértették a fennálló kockázatot és bizonyságot tettek arról, akarnak és képesek csapatban dolgozni. 50 nő és 50 férfi jutott tovább a világ minden tájáról, a csapat eddig 39 amerikaiból, 31 európaiból, 16 ázsiaiból áll, és 7-en jöttek a csendes-óceáni térségből. Közülük fogják kiválasztani azt a 40-et, aki részt vehet majd a tréningen, melyet a Földön létrehozott Mars-szimulációs bázison tartanak.

Az első kolónia
A Mars One projekt állandó emberi települést akar létrehozni a Marson – természetesen az egész világ szeme láttára. Azt tervezik, hogy a következő néhány évben műholdakat, két terepjárót és némi teherszállítmányt küldenek majd a szomszéd bolygóra. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem fogják szennyezni a környezetet – ott sem.

A szükséges 6 milliárd dollárt közösségi finanszírozással akarják összegyűjteni. Már csak alig több, mint 5 milliárd 999 millió hiányzik. A projekttel kapcsolatban szkeptikusok szerint egyébként az ötletgazda kicsit elszámolta magát és ennél sokkal több pénzre lesz szüksége. A gyanakvók kétségbe vonják a cég szavahihetőségét is, ugyanis nem találtak bizonyítékot arra, hogy tényleg százezrek jelentkeztek volna a show-ra. A nyilvános adatok szerint ugyanis ez a szám maximum 80 000 lehet. Egy harmadik érv szerint, míg nincs meg az űrhajó, felesleges a szereplőválogatás is, mert nem így nem tudják tesztelni az emberek valódi teherbírását. Emellett egyes számítások szerint a Marsra érkezők életkilátásai sem a legperspektivikusabbak: mindössze 68 napot jósolnak nekik.


Fotó forrása: space.com

 

forrás: telegraph.co.uk

A rovat új hírei

Hasonló

Élet nyoma lehet a Mars holdjain?

Noha folyamatosan tervezik az újabb és újabb Mars-expedíciókat, japán kutatók szerint érdemesebb lenne a Mars holdjait vizsgálni, ...

Ember a Marson?

Húsz-huszonöt év múlva megvalósulhat az ember Marsra utazása.

Mars helyett a Hold?

A Mars helyett a Holdat javasolta a NASA célpontjául egy új, amerikai jelentés.

Csillagséták

Csillagsétákat szerveznek a magyarországi nemzeti parkok.