A varjak a halálról tanítják egymást

Hír

2015/10/09

A varjak „temetési szertartása” elgondolkodtatta a tudósokat. Arra a következtetésre jutottak, hogy tisztában vannak azzal, mi a halál.

A varjak intelligenciája időről időre lenyűgözi az ornitológusokat és mindazokat, akik e madarak különleges képességeiről hallanak. Nem csoda, hogy a madarászok folyamatosan szemmel tartják a varjakat, hogy megértsék a viselkedésüket. Mostanában például különös gyásszertartásaik titkát igyekeznek feltárni. A hollófélék három különleges képességéről már írtunk ebben a cikkünkben.

A varjak és a halál
A varjakat több vallási hagyomány a túlvilággal kapcsolatban álló, transzcendens titkokat tudó állatoknak tartotta és nem ritkán jósképességet tulajdonított nekik. Szokásaik napjainkban is mágikusnak hathatnak, például az, hogy halott társukat károgva körülállják, mintha el akarnának búcsúzni tőle.

Ezt a jelenséget, pontosabban a varjaknak (Corvus brachyrhynchos) a halálhoz és halott társaikhoz való viszonyát vizsgálta egy nemrégiben született kutatás. A kísérlet egy korábbi, szintén a Washingtoni Egyetemhez fűződő kísérlet fejlesztett tovább, mely megállapította, hogy a varjak felismerik a fenyegetést jelentő arcokat. Az utóbbi kísérletben különböző maszkot viselő emberek halott varjat, héját vagy mindkettőt tartva, illetve galambtetemmel a kezükben közeledtek a varjakhoz, azután enni adtak nekik.

Figyelmeztetés, óvatosság
A varjak jó darabig nem nyúltak az ételhez, és hangos károgásba kezdtek, amikor később megjelent ugyanaz az arc a tetem nélkül, így figyelmeztetve egymást a veszélyre. Ebből pedig a kutatók több következtetésre is jutottak. Nemcsak arra, hogy e madarak megjegyzik a fenyegetőnek érzékelt arcokat, hanem mindenekelőtt arra, hogy tudják, mi a halál, és figyelmeztető jelnek tekintik - sok más állattal ellentétben. Azokon a területeken, ahol halott fajtársaikkal találkoznak, az eset után még három napig megfontoltabban közelednek a táplálékhoz, és potenciális ragadozóknak kiáltják ki azokat, akik a varjútetemek közvetlen közelében tartózkodnak – egész pontosan a tetemektől való távolság alapján ítélnek valakit ragadozónak. A varjaknak már egyetlen alkalom is elég ahhoz, hogy megjegyezzék a ragadozóarcot, és az emlék körülbelül 6 hétig él bennük. Az állatok tehát nemcsak a veszélyes helyeket jegyzik meg, hanem a veszélyes személyeket is.

- Mindez arról árulkodik, hogy a halált a varjak afféle „tanítható pillanatnak” tartják, melynek kiemelt jelentősége van: veszélyt rejt és a veszély elkerülendő – mondta Kaeli N. Swift, a kutatás egyik vezetője.


forrás: sciencedirect.com, bbc.com

A rovat új hírei

Hasonló