"Apai közreműködés" nélkül, szűznemzéssel születtek varánuszok egy állatkertben

Hír

írta: MTI
2020/03/11

"Szűznemzéssel" hozott világra utódokat egy nőstény komódi varánusz a tennessee-i Chattanooga Állatkertben.

A Charlie nevű nőstény sárkánygyík először hozott világra utódokat, három hím kölyköt, amelyek az Onyx, Jasper és Flint nevet kapták.

A szakemberek szerint a partenogenezis, azaz a szűznemzés rendkívül ritka a gerinceseknél, mindössze 70 fajnál fordul elő, ami a gerincesek 0,1 százalékát jelenti.

A kis varánuszok tavaly augusztusban születtek, de az állatkert csak most, a DNS-tesztek elvégzése után tudta megerősíteni, hogy nem Charlie hím partnere volt az utódok apja.

Különleges megjelenése és ritkasága miatt a komodói sárkány áhított faj az állatkertek számára, azonban Indonézia csak ritkán adott komodói varánuszokat külföldi állatkerteknek. A fogságban való tenyésztése ugyan lehetséges, de így is kevés helyen tekinthetik meg a látogatók: Európában csak tizenkét állatkertben. A varánuszok bemutatásához évekig tartó, kiterjedt egyeztetésre van szükség az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által fenntartott komodói sárkány tenyészprogram keretében.
Magyarországra 2008 április végén érkezett először komodói varánusz, egyike azoknak a hüllőknek, amik szintén szűznemzéssel jöttek világra a chesteri állatkertben.
2010 februárjában egy hím és nőstény egyed érkezett Indonéziából a Nyíregyházi Állatparkba dzsakartai állatkertből egy hosszútávú együttműködés keretében.

A komodói varánuszok szűznemzéssel és szexuális úton is képesek a szaporodásra, mivel meglehetősen elszigetelten élnek. Szűznemzés akkor történik, ha a petesejtet nem a hím spermája, hanem egy másik petesejt termékenyíti meg.

Dardenelle Long, az állatkert elnöke elmondta, hogy nagyon izgatottak voltak a fejlemények miatt, különösen, mivel a komodói sárkányok veszélyeztetett fajba tartoznak, és szaporodásuk nagyon fontos a fennmaradásuk szempontjából.


Kép forrása: hu.wikipedia.org / Szerző: Midori


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Szuperanyák az állatvilágból

„Anyagtigrisként védi gyermekét”, „tyúkanyóként gondoskodik az unokáiról” – ugye, gyakran halljuk ezeket a ...