Biológiai fegyver a kaktuszok védelmére

Hír

írta: Admin
2014/05/02

Izrael északi részén egy parazita megtámadta a fügekaktuszokat, amelyeknek megmentésére szabadon engedtek százötvenezer azokat felfaló katicabogarat.

Az ország északi részén található fügekaktusz ültetvényeket a Dactylopius opuntiae nevű parazita bogárka támadta meg.

A katicabogarak bevetése feltétlenül szükségessé vált, mert a fertőzés átterjedhetett volna az észak-izraeli Hula völgyből az egész országra.

A Cryptolaemus montrouzieri nevű katicabogárfajt levéltetvek ellen már évtizedekkel ezelőtt meghonosították a zsidó államban, de az újabb kísérletek igazolták, hogy a kaktuszokat megtizedelő paraziták ellen is sikeresen alkalmazhatóak. Miután a laboratóriumban meggyőződtek a katicák paraziták elleni hatásosságáról, elárasztották velük a fertőzött kaktuszokat.

Baglyok és macskák hadserege
Nem ez az első eset "élő fegyverek" bevetésére. Nemrég hírt adtunk egy chieli akcióról, amelynek főszereplői a fehértollú baglyok és a Magellán-uhuk. Feladatuk, hogy visszaszorítsák a hanta-vírust hordozó patkányok terjedését. Hasonló alternatív kísérletbe kezdett az északnyugat-kínai Pole város vezetése is. Több mint 600 kóbormacskát eresztettek szélnek, hogy megfékezzék a mezei rágcsálók terjedését.

Kép forrása / Szerző: Tomás Castelazo

Izrael nemzeti gyümölcsének is számító fügekaktusz (másik nevén medvetalpkaktusz) gyümölcse a kaktuszfüge (tuna néven is ismert), amely az Izraelben született fiatalok szimbólumának is számít, mivel a helyi legenda szerint kívülről ugyan tüskés, de belül édes és lágy. Többnyire élénk- vagy bíborvörös, ritkábban sárgás árnyalatú. Íze leginkább a görögdinnyére emlékeztet, állaga kocsonyás. Kemény, fekete magjai nem ehetők. Üdítő hatású gyümölcs, gyakori kísérője a mediterrán étkezéseknek is. A friss fogyasztás mellett szárítva (aszalva), sörbetnek és leveknek, befőtteknek dolgozzák fel. A füge levélszerű szára is fogyasztható főzve, sütve, grillezve, vagy akár nyersen is, salátának. Készíthető belőle ital, és alkoholtartalmú koktélokat is ízesítenek vele. Statisztikailag igazolt, hogy a kaktusz fogyasztói között kevesebb a túlsúlyos és a cukorbeteg. Sok hasznos fehérjét, poliszacharidot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Rendszeres fogyasztása csökkenti a koleszterin-, a triglicerid- és a vércukorszintet, szabályozza a tápcsatorna, a máj és a vese funkcióit, tisztítja a vastagbél alsó szakaszát. Rosttartalma olyan erősen köti meg az elfogyasztott táplálék lipid típusú anyagait (zsírt, olajat stb.), hogy azok ellenállnak a zsírbontó enzimek hatásának. Az így létrejött, gélszerű anyag a szervezetből természetes úton távozik, és esetenként magával viszi a táplálék cukortartalmának egy részét is. Az alkoholfüggőség okozta gyulladásokat gátolja. A módosult szár poliszacharid-tartalmának vízvisszatartó képessége jelentős. A fügekaktusz-kivonatot tartalmazó krémek használata után a bőr kipihentnek, kisimultnak tűnik. Hatásos a forróság okozta sokk ellen, és egyben öregedésgátló is. A kivonatot hámsérülések kezelésére és gyulladások csökkentésére is használják.

 

forrás: MTI, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

Majmok bevetése

A kínai légierő a pekingi bázisa védelmére majmokat vet be a költözőmadarak elriasztására.

A macskák "szabad hadserege"

Kóbor macskák százait eresztették szélnek Kína egy olyan térségében, ahol jó ideje garázdálkodnak a mezei rágcsálók.