Leopárdfókák a táplálékpiramis tetején - Cápákat is esznek!

Hír

írta: MTI
2021/12/18

Kutatók leopárdfókák ürülékének vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy a fókák számukra veszélyt jelentő halakat és cápákat is szívesen fogyasztanak. Ez az első alkalom, hogy a szakemberek ezt bizonyítani tudták.

A vizsgálatot Krista van der Linde, a Leopardseals.org szervezet munkatársa vezette, aki elmondta, hogy cápamaradványokat találtak leopárdfókák ürülékében, valamint egyértelmű sérüléseket fókák testén, melyek a cápákkal vívott harcra utalnak. A fókák tehát vadászhattak a cápákra, nem pedig a maradványaikból fogyasztottak. A szakértőket meglepetésként érte, hogy a cápák is szerepelnek a fókák étlapján.

"Ekkor azonban elefánthalakat és ausztrál szellemhalakat is találtunk, melyeket szintén leopárdfókák vadásztak le. Ezek a halak erős gerinccel rendelkeznek, hogy megvédjék magukat a ragadozóktól, és a fókák is kaptak sebeket, időnként hatalmas tüskéket is az arcukba. Az egyik leopárdnak legalább 14 sérülése volt" - mondta Krista van der Linde.

A kutató szerint nem tudni biztosan, miért vadásznak a fókák cápákra, hiszen ez nagy kockázattal jár. Van der Linde úgy véli, a bennük lévő tápanyag lehet annyira vonzó a fókák számára. A  Leopardseals.org szervezetet Van der Linde és Ingrid Visser orkaszakértő hívta életre a fókák kutatása, vizsgálata és jobb megértése érdekében. A világ legnagyobb leopárdfókaürülék-kollekciójával rendelkeznek, melyet önkéntesek gyűjtöttek össze a partvidékek mentén, hogy így még többet tudjanak meg a ritka állatokról.

Egyre több leopárdfóka látogat el Új-Zélandra, néha a tengerparton is találkozni pár pihenő egyeddel:

A leopárdfókákról eddig is ismert volt, hogy csúcsragadozók, melyek pingvinekkel és más fókákkal táplálkoznak, de ez az első alkalom, hogy cápavadászatra utaló nyomokat találtak a szakértőkEzek az állatok eredetileg az Antarktiszról érkeztek Új-Zélandra. Jelenlétük egyre általánosabbá vált az ország vizeiben, a kutatók azt próbálják meghatározni, hogy ez egy új jelenség-e, vagy csak a gyakoribb észlelés kelti azt az illúziót, hogy több állat van a régióban.

Az étrendjükről szerzett új információ felveti azt a kérdést, hogy a fókák a változatosabb táplálék miatt érkeznek-e Új-Zélandra, és hogy a klímaváltozás hatással lehet-e a délebbre fekvő élelemforrásokra.


Kép forrása: flickr.com / Szerző: Jake Osborne

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló