Madárparadicsommá válhat a tiszaalpári Nagy-tó

Hír

írta: ecolounge
2017/01/24

Idén befejeződik a tiszaalpári Nagy-tó helyreállítása, így madárparadicsommá alakulhat az évente több száz madárnak otthont adó tó, amely ráadásul fontos pihenő- és táplálkozóhely vonulási időszakban is. A tó helyreállítása mellett számos más fejlesztés is megvalósul idén a Kiskunsági Nemzeti Park területén, melyről Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója számolt be nemrégiben.

  • Nagy-tó és környéke: Elkészült a vízrendszer működésének kulcsát jelentő zsilip, valamint a holtág és a Nagy-tó közötti közvetlen kapcsolatot biztosító csatorna felújítása. Folyamatban van a tó kotrása, a kotróanyagból pedig költősziget épül a madaraknak.
  • Szalakóták, és élőhely-rekonstrukciójuk: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) közös projektjük keretében februárban és márciusban mintegy ezer szalakótaodút helyeznek ki a park területén. Ehhez kapcsolódóan még idén elkészül az élőhely-rekonstrukció a Fehér-tó mellett, és a tervek szerint megépül a bemutató célokat szolgáló Szalakóta Ház is.
  • Új épületek: Kibővítik a Fülöpháza melletti Naprózsa Erdei Iskolát és megkezdődik Bugacon a térség Natura 2000 területeit, élőhelyeit, védett és fokozottan védett növény- és állatfajait, kultúrtörténeti, valamint néprajzi értékeit bemutató, a Puszta kapuja elnevezésű fogadóépület építése is.
  • Erdősítés: A Kiskunsági Nemzeti Park több mint 10 ezer hektárnyi erdővel rendelkezik. Kora tavaszig befejeződik a 350 ezer facsemete, köztük hazai nyárfajok, kocsányos tölgy, magyar kőris, mezei és vénic szil, vadkörte, valamint mezei- és tatárjuhar ültetése mintegy 60 hektáron. Az erdősítés célja az őshonos fafajokból álló erdőszerkezet kialakítása, ugyanis jelenleg a nemzeti park területén a faállomány 40 százaléka idegenhonos fajhoz tartozik. Az erdőfelújítás költsége hektáronként csaknem egymillió forint, amit részben az idegenhonos fák kitermeléséből származó bevétel, részben pedig állami támogatás fedez.
  • Természetvédelmi célú legeltetés, invazív növények visszaszorítása: A Böddi-széken idén - a természetvédelmi célú legeltetés érdekében - megkezdődik a több száz magyartarka szarvasmarha és juh, valamint szamarak megvásárlása - fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy folytatódik az idegenhonos, invazív növények, úgy mint az ezüstfa vagy a selyemkóró visszaszorítása is, amellyel a vízgyűjtő terület élőhelyeinek természetességét javítják. (Ugyancsak a Böddi-székhez kapcsolódik: az elmúlt év koratavaszán rekordszámban jelentek meg bütykös ásóludak, 80 példányt számoltak meg a nemzeti park szakemberei. A területről készült virtuális térkép segítségével pedig már számítógépről vagy okostelefonról is körbenézhetünk a területen.)
  • Elindult a Földikutya-élőhely védetté nyilvánításának folyamata: A 2013-as év egyik legjelentősebb felfedezése volt, hogy egy addig lezárt katonai területen Baja mellett a szakemberek egy nagyszámú délvidéki földikutya-állományt fedeztek fel. Egészen addig azt hitték, hogy ennek a rágcsálófajnak mindössze 300 példánya maradt a déli határvidéken és Szerbiában. Az elmúlt évben a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság elindította a bajai földikutya-élőhely védetté nyilvánításának folyamatát. Lakossági egyeztetés után a védetté nyilvánító javaslatot felterjesztették a Földművelésügyi Minisztériumnak elbírálásra.
  • Genetikai frissítés: Az idei terveik között szerepel még, hogy - a meglévő állományok genetikai frissítése és erősítése miatt - ürgecsaládokat telepítenek át a Felső-Hanság Nemzeti Park területéről.
  • Felderítő kutya bevetése: A ragadozók ellen illegálisan kihelyezett mérgek felkutatására pedig egy külön erre a célra kiképzett felderítő kutya segítségét is "bevetik".

 

 

forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

A rovat új hírei

Hasonló