Óriási, gyönyörű, de roppant büdös - ez a Titánbuzogány

Magazin

írta: Admin
2013/10/13

Sok névre hallgat a világ legnagyobb és egyben legbüdösebb virága: Óriáskonty, Titánbuzogány, sőt, elviselhetetlen szaga miatt még hullavirágként is említik. Latinul Amorphophallus titanum, amely a görög amorphos (formátlan), phallos (penis) és titan (óriás) szavakból származik.

A növény a rothadó hús szagát árasztja, így csalogatván magához a beporzáshoz szükséges legyeket, bogarakat. Nem úgy a kártevőket, amelyek orrfacsaró bűze miatt messze elkerülik.

Noha dögszaga miatt ez ember sem szívesen közelíti meg (széljárástól függően akár már 3 km távolságról is érezhető), felfedezési helyén Szumátrán a föld alatti gumóját a helyiek élelmiszerként hasznosítják.

A növény a föld alatt lévő súlyos (~60 kg-os) gumóból nő ki, kezdetben csupán egyetlen levelet hajt, amelyből később több levél nő ki, "lombot" alkotva. A kifejlett titánbuzogány egy kisebb fa méretével vetekszik, magassága a 3 métert, lombjának szélessége az 5 métert is elérheti. A virág folyamatosan megújul, levelei minden évben elhalnak, helyükön a következő évre új levelek hajtanak ki. Ez a körforgás körülbelül négy havonta veszi kezdetét ismét, addig a növény gumója pihen.

Virágzása igazi látványosság, ugyanis csupán néhány napig tart, az újabb kivirágzásra pedig akár 3-5 évet is várnia kell az érdeklődőknek. Népszerűsége ennek, valamint a méretének köszönhető, ugyanis a világ közel hatszáz botanikus kertjében fellelhető növény a ma élő legnagyobb méretű virágnak számít. A rekord tartót a maga 2,94 méterével a stuttgarti Wilhelma botanikus kertben mérték még 2005-ben. A legsúlyosabb gumó pihenési állapotban 91 kilogrammot nyomott.

Legutóbb a belgiumi Nemzeti Botanikus Kertben nyílt ki egy titánbuzogány, öt év alatt  harmadszor, amelyről az origo is írt.

A titánbuzogányok száma az őserdők írtásának következményeként komolyan megcsappant az utóbbi évtizedekben. Az embernek köszönhetően immáron ezt a fajt is a kihalás veszélyes fenyegeti.


Kép forrása: Facebook / Szerző: Jardin botanique national de Belgique


forrás: bbc.co.uk, wikipedia.org, origo.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Hogyan mozognak a növények?

Miért fordul a napraforgó a fény felé? Hogyan kapja el a "húsevő" növény áldozatát? Miért "alszanak" a virágok?