Szuper Nagyi a Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központból

Hír

írta: ecolounge
2016/11/01

A nagymamák türelmesek, gondoskodóak, szeretettel nevelik az unokáikat, időnként megajándékozzák őket édességgel és néha még a hátukon is lovagoltatják őket. La Vieille nagymama is így tesz, bár ő a Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központjának lakója. Az idősödő csimpánz az adoptált unokáiról gondoskodik, és amikor csak lehetősége adódik, a hátán lovagoltatja, vagy érett gyümölcsökkel kényezteti őket.

Mint a legtöbb nagymamának, La Vieille-nek is sok kihívást kellett leküzdene az életben: 1992-ben, még fiatalkorában rabolták el családjától, és tartották fogságban egy ketrecben, ezért amikor megérkezett a Tchimpoungaba, nagyon félt a bezártságtól. A szociális képességek hiánya miatt túl veszélyes volt őt zárt helyen elhelyezni a többi felnőtt csimpánz között, így a gondozók Tchimpoungaban mindent megtettek azért, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak számára. Azáltal, hogy lassan bemutatták a többi csimpánznak és nagyobb helyre költöztették, La Vieille kezdett megváltozni, szociálisan érzékenyebbé vált, már kevésbé félt, idővel pedig megtalálta életcélját is, az anyaságot.

Amikor először tették La Vieille-t fiatal, árván maradt csimpánzokkal közös kifutóba, a gondozókat kellemes meglepetés érte, ugyanis La Vieille anyai ösztönöket mutatván úgy kezdett gondoskodni a kicsikről, mintha a saját kölykei lennének. Jelenleg négy fiatal csimpánz büszke nagymamája, beleértve egy Olombo nevű hímet is, akinek fiatal korában kedvenc időtöltése az volt, hogy La Vieille hátán lovagolt. A büszke nagymama továbbra is örökbe fogadja az árvákat, akik Tchimpoungaba érkeznek, és biztosítja számukra azt a szeretetet, amit csak egy anya vagy nagymama képes adni családjának. A Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központ megváltoztatta La Vieille életét, aki folyamatosan biztosítja a kis csimpánzok számára azt a biztonságos légkört, ami otthonná varázsolja a menhelyet.

A Jane Goodall Intézet irányította Tchimpounga partnerkapcsolatban áll a Kongói Köztársaság kormányával. A rehabilitációs központ „mennyország” a csimpánzok számára, hiszen megvédi őket az orvvadászoktól. Nélküle azokat az árva csimpánzokat, akikről La Vieille gondoskodik, valószínűleg megölnék bozóthúsért vagy eladnák házikedvencnek. A menedékhely jelenleg több, mint 150 megmentett, árván maradt csimpánz otthonául szolgál.

Tudjon meg többet Tchimpoungaról, és arról, hogy hogyan segíthet La Vieille-nek és az összes többi csimpánznak, akiknek a biztonsága a menhelytől függ! Legyen Ön is egy kis csimpánz gyámja!


forrás: Jane Goodall Intézet

A rovat új hírei

Hasonló