2000 családot lát el a nap erejével az E.ON

Hír

2018/08/29

Június végén rendszerbe kapcsolta első saját napelemtelepeit az E.ON. A Szigetváron felépített 7 db 500 kW névleges teljesítményű egység és a mohácsi 500 kW-os napelempark éves szinten 2000-nél is több háztartás éves energiaigényét biztosítja megújuló forrásból. Az 1,5 milliárd forintos beruházást több hasonló követi a közeljövőben. Az energiavállalat célja, hogy megháromszorozza jelenlegi napelemes kapacitásait.

A Baranya megyei solar parkok egyéves előkészítést és tervezést követően, 2,5 hónapos kivitelezési munkával valósultak meg. 2018. június 28-án kerültek a rendszerbe és együttesen 5200 MWh zöldenergia termelésére képesek évente.

Az összesen 10 hektáron elterülő naperőműparkot 17 000 napelem modulból, több mint 50 szakember építette. A következő 25 évben több mint 2000 család éves energiafelhasználását termelik meg a kihelyezett napelemek.

Az E.ON számításai szerint már 9 év alatt megtérül a beruházás. Szappanos Sándor, az E.ON Hungária Zrt. új ügyfélmegoldások igazgatója elmondta: „A technológia fejlődésével a nap energiájának hatékony hasznosítása valósággá vált napi szinten. Amellett, hogy családok és vállalkozások számára tervezünk és állítunk működésbe napelemes rendszereket, telephelyeinket is sorra fejlesztjük solar megoldásokkal. A Szigetváron és Mohácson üzembe helyezett létesítményeink bekapcsolásával nagyságrendet léptünk a napenergia hasznosításában, amivel szeretnénk hozzájárulni a hazai meg&uac ute;julóenergia-termelés széles körű elterjedéséhez is."

A több mint 2000 háztartást kiszolgáló naperőmű telep az E.ON sajátja marad, a tervezés és kivitelezés után az üzemeltetést is az energiavállalat végzi, és a megújuló forrásból megtermelt „zöld áram” mennyiségét növeli. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy hazánk éves széndioxid-kibocsátása 2000 tonnával csökkenjen.

A projekt megvalósítását az alábbi linken tekintheti meg:

 

forrás: E.ON

A rovat új hírei

Hasonló