10,2 megawatt összteljesítményű napelemparkok épültek Felső-Szabolcs két településén

Hír

írta: ecolounge
2019/06/14

Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában.

A  Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában megvalósult napelemparkokat 2019. 06. 14-én adták át Mándokon.

A két parkban összesen 17 naperőmű működik, erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a 700 MWh-t.

A megtermelt villamos energiát a KÁT (kötelező átvételi)rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Az átadott napelemparkok mintegy 40 ezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék.

A négymilliárd forintos beruházási költséget a társaság részben önerőből, részben banki hitelekből finanszírozta. A projektfejlesztés másfél éve kezdődött, az építkezést 2018 szeptemberében kezdték el a kivitelezők a Tuzsér és Mándok határában megvásárolt földterületeken, a munkálatok pedig idén márciusban fejeződtek be. A próbaüzemeket követően április elején kezdődhetett meg a teljes KÁT-üzem, azóta folyamatosan termeli az áramot a napelempark. A holding a térségben további naperőmű-beruházásokban gondolkodik, de ezeket már az új szabályozás szerint METÁR-rendszerben (megújuló energiák támogatási rendszere) kell megvalósítani.


Kép (illusztráció) forrása: MTI

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló