Íme a kísérleti "ökofalu", ahol a szegény régiók életminőségét javító technológiák kapnak teret
A hálózati erőforrásokat nem igénylő technológiákkal felszerelt falu kísérleti és demonstrációs célokat is szolgál.
Világszerte többmillió ember él víz- és áramellátás nélkül, arról nem is beszélve, hogy emellett hányan nem jutnak elegendő ételhez. Az ENSZ, a Világbank, és más segélyszervezetek erőfeszítéseket tesznek azért, hogy javítsanak a helyzeten, eddig azonban sok fenntarthatatlan, feleslegesen bonyolult és drága technológiát igénylő megoldás is született.
Ezekből a tapasztalatokból okulva hozott létre az Eilat-Eilot nonprofit társasági kezdeményezés egy "vezeték nélküli", vagyis hálózati erőforrásokat nem igénylő technológiákkal felszerelt "bemutatófalut" az izraeli Ketura kibucközösségben. A kezdeményezés az Arava Intézettel (Arava Institute) való együttműködésnek köszönhetően kinőtte magát, a közel-keleti Környezetvédelmi Akadémia ugyanis jól ismerte az afrikai illetve az izraeli beduin közösségeket. A projekt a Capital Nature nevű befektetőcég finanszírozásával valósulhatott meg.
A falu most kísérleti és egyben demonstrációs terep arra, hogy kiderüljön, hogyan működhetnek az egyes ötletek "természetes környezetükben". Technológiai vállalatoknak és fiatal vállalkozóknak ad teret, azoknak, akik elkötelezettek a hálózati erőforrásokat nem igénylő megoldások iránt. A technológiák széles körét mutatja be, és afféle kirakatként szolgál a segélyszervezeteknek, akik szeretnék a gyakorlatban is alkalmazni ezeket az innovációkat.
Kép forrása: Wikipedia, szerző: Dafna Levy