Halastava is lesz a sivatagban épülő “ökos” üdülőközpontnak

Hír

2016/11/06

Az Egyesült Arab Emírségekben egyáltalán nem ritkák az olyan nagy beruházások, melyek fittyet hánynak a környezeti adottságoknak. Ilyen ez a sivatagi üdülőközpont is, melyet a Liwa-oázisban fognak felépíteni.

A halastóval rendelkező, 84 lakosztályos komplexum többek közt éttermet, bárt, rekreációs központot foglal magába, valamint halastavat és egy saját szántóföldet is, amint az a lentebbi videóban is látható. Kutak szolgáltatják a talajvizet, melyet a központi tó táplálása mellett öntözésre használnak majd, hogy helyben megtermelt gabona és persze helyben fogott hal kerüljön a szálloda konyhájára. A környezetbarát és önfenntartó üdülő teljes energiaigényét napelemek fogják biztosítani, emellett saját szennyvíz- és hulladékkezelő rendszere is lesz. A fejlesztők hangsúlyozzák, hogy szeretnének kiegyensúlyozott kapcsolatot létesíteni az épített és a természetes környezet között. Bíznak benne, hogy a pozitív gazdasági és szociokulturális hatás mellett új munkalehetőségeket teremtenek, valamint hozzájárulhatnak a helyi örökség megőrzéséhez is. Az Eco Resort Group júniusban megkezdte a technikai stáb toborzását, többek közt statikusok, gépész- és villamosmérnökök jelentkezését várták. Közleményükből kiderül, hogy több ilyen szálló felépítését is tervezik. Az első sivatagi üdülő - a tervek szerint - 2020-ban nyitja meg kapuit a tehetősebb vendégei előtt.

kép forrása: baharas.comecoresortgroup.com


Megbízó:
Eco Resort Group
Tervező: Baharash Architecture
Helyszín: Liwa-oázis / Abu-Dzabi
Teljes alapterület: 8.430 m2
Lakosztályok száma: 84
Lakosztályok átlagos alapterülete: 47.3 m2
Napelemek által lefedett terület: 14.625 m2
Projekt teljes bekerülése: 21 millió dollár
Nyitás éve: 2020

 

forrás: ecoresortgroup.com

A rovat új hírei

Hasonló