PET palackokból épül falu a panamai őserdőben

Magazin

írta: ecolounge
2016/06/19

A műanyag flakonokat ma már egyre többen, többféle módon próbálják hasznosítani. A palackokból készülhet például virágtartó, lámpa, szobor sőt még lakóház is. Panamában egy komplett falut terveznek PET palackok felhasználásával felépíteni.

Panama legszebb tengerpartján, Bocas del Toró egyik szigetén nem csak egy-két épületet, de egy egész falu felépítését tervezik PET palackokból. A Plastic Bottle Village (PET- palack falu) ötletgazdája, a kanadai Robert Bezeau tervei szerint az építkezés három ütemében 120 ház épül majd, és emellett közösségi terek, például jóga-pavilon, sétautak, zöldség és fűszerkert is lesznek majd a faluban, ahogy azt egy öko-falutól elvárja az ember.
Egy átlagember minimum 15 ásványvizes palackot fogyaszt egy hónapban, ezzel számolva, egy 1978-ban született egyén, ha 80 évig él, 14 400 PET palackkal terheli a Földet. Az első, kétszintes házhoz, ami a panamai mintaprojektben megépült, több mint 10 ezer műanyag üveget használtak fel, vagyis a ház egy ember szinte teljes PET palack-lábnyomát semlegesíti.

A műanyag palackra egyelőre még csak kevesen tekintenek potenciális építőanyagként, pedig  felhasználására ma már többféle technológia is létezik. Ráadásul könnyű vele dolgozni, egyszerűen és olcsón hozzá lehet jutni és sajnos, rengeteg van belőle. Építőanyagként való felhasználásának úttörője az amerikai építész, Mike Reynolds, az Earthship-házak megálmodója. Ő nemcsak műanyag palackokat használ különös épületeinél, de gumiabroncsokat, fém italos dobozokat és üveget is. Earthsip-házak egyre népszerűbbek - itt írtunk róluk - ma már nem csak az Egyesült Államokban, de a világ más tájain is találhatunk ilyen lakóépületeket. A PET palackok téglaként való felhasználásával számos országban próbálkoznak. Például Nigériában, ahol a téglákat homokkal töltött flakonokkal helyettesítik. A műanyag hulladék hatalmas gondot jelent az országban, így ez a módszer azért is hasznos, mert legalább száz évre kivonja a körforgásból a  palackokat, melyek egyébként úton-útfélen, halmokban hevernek.
Guatemalában a Hug It Forward nevű szervezet Bottle School-programjában homok helyett műanyag zacskókkal és egyéb csomagolóanyagokkal töltik meg a palackokat, így ennek a módszernek a hulladék-csökkentési potenciálja még az előzőeknél is jobb. Az egymásra rakott palackokat két oldalról hálórács fogja közre, és erre kerül a malter. A program során eddig már 71 iskolát építettek fel a latin-amerikai országban és tették tisztábbá a projektben résztvevő falvak környezetét.

Nincs szükség légkondira
Az építkezés során a PET palackok tulajdonképpen szigetelésként kerülnek beépítésre. A falak alapegységeit fémkeretes panelek jelentik, melyek műanyag üvegekkel vannak feltöltve, és ezeket vonják be aztán két oldalról a habarccsal. A házak földrengésbiztosak és nagyon kellemes belső hőmérsékletet biztosítanak, így nincs szükség légkondicionálásra, ami jelentős energiamegtakarítást jelent majd a falu számára, aminek energiaellátását teljes egészében napenergiával tervezik fedezni.
Az első ház építésekor sejtették azt, hogy hűvösebb lesz majd a belső hőmérséklet, mint a külső, köszönhetően a palackok belsejében levő levegő szigetelő hatásának, arra azonban nem számítottak, hogy ilyen komoly differencia lesz. A külső és belső falon mért hőmérséklet különbsége ugyanis 17 fok, ami különösen energia hatékonnyá teszi a házakat. Tekintve, hogy a Karib-tenger partján 27 fok az átlaghőmérséklet, ez nem is árt.
A házak elektromos árammal, vízvezetékkel, vízgyűjtő rendszerrel felszereltek, és egy speciális tűzoltókészülék is be van építve. Egy apró lyukakkal teli PVC-cső vezet be a fal belsejébe, és egy esetleges tűz esetén manuálisan kinyitva egy csapot, a cső vízzel árasztja a falat. Aki szeretne a panamai ökofaluba költözni, az 149-300 ezer dollár közötti áron vásárolhat majd házat.


A PET palackban sok lehetőség rejlik
Robert Bezeau, a PET-falu megálmodója egyébként évekkel ezelőtt érkezett Panamába, ahol 2012-ben elindított egy újrahasznosítási programot. Önkéntes segítőivel több mint 1 millió PET palackot gyűjtött össze Bocas del Toró szigetein.

„Az emberiség mára elért a 7,3 milliárd főt. Ha mindenki csak egyetlen üveg  vizet iszik naponta, akkor is évente 2.6 billió palack keletkezik. Mi lesz ezekkel? Hová kerülnek? - teszi fel a jogos kérdést Bezeau. „A fejlett országokban egyre komolyabban veszik a műanyag hulladék újrahasznosítását, de ez csak a kisebbik szelet. A fejlődő országokban, ahol jóval nagyobb mennyiség keletkezik, még nem igazán foglalkoznak azzal, hogy a Föld bajban van, és valamit kezdenünk kell a műanyag-problémával. Ha a fejlett országok nem segítenek a fejlődő országoknak, mind elvesztünk!

A műanyag palackok megjelenésük, vagyis 1978. óta egyre nagyobb terhet jelentenek a Föld számára. Becslések szerint az emberiség egy átlagos napon 1,9 milliárd darabot használ fel és dob el. - Ezeknek csak egy töredéke kerül újrahasznosítársa (vagy épp elégetésre), jeletős részük a környezetet - így elsősorban a tenegereket, óceánokat - szennyezve még évszázadokon át fennmarad: Lassan apró darabokra esnek szét, de végleg soha nem tűnnek el a Földről. Bejutva az ökoszisztémába, halak, madarak és más élőlények szervezetébe kerülnek, lerövidítve azok életét. Végül pedig a tányérunkban landolnak - ahogyan itt is hírt adtunk róla.

Bezeau épp ezért egy olyan oktatóközpontot is létre akar itt hozni, ahol a helyiek mellett a Föld különböző részeiről érkező érdeklődők is megtanulhatják a PET palackok építőanyagként történő felhasználását. Bezeau szerint egyébként a palackokat nem csak házak szigetelésére lehetne felhasználni, de, mivel könnyű velük dolgozni, például katasztrófák után, gyorsan felhúzható menedékek építésénél is hasznát vehetnék, de esővízgyűjtő, vízelvezető rendszer vagy raktárépület is készülhet felhasználásukkal.

Mezőberényben is van egy PET- falu
Talán kevesen tudják, de Magyarországon is van egy PET- falu, egészen pontosan Mezőberényben. Ez persze nem teljesen olyan, mint az előző példáink, az itteni házak ugyanis életvitelszerű használatra aligha lennének alkalmasak, hisz a kizárólag műanyag flakonokból álló épületek télen nagyon hidegek, nyáron viszont valószínűleg rettentő melegek. A békés megyei PET- faluba nem is akar senki beköltözni, itt a cél az oktatás és a szemléletformálás. Az alkotó ÖTHÉT Egyesület reményei szerint a rendhagyó épületek segítenek abban, hogy a gyerekek ráébredjenek a környezettudatos életmód fontosságára. A faluban négy ház, és egy templom is van, elkészítésükhöz 20 ezer palackot használtak fel. Az egyik házban egy kiállítás is helyet kapott, ahol stilszerűen különböző hulladékokból készült termékeket lehet megnézni - bővebb infó és képek itt.

A PET palackok új élete A használt műanyag flakonok számára jelentősebb átalakítás nélkül is találhatunk hasznos funkciót. A kreatív újrahasználatra az interneten is számos DIY (Do it Yourself vagyis Csináld magad!)- ötletet találhatunk. Ásványvizes üvegből készíthetünk például virágtartót, madáretetőt, ékszertartót (cikk itt), de még mini fenyőfát is. Vannak persze, akik a kreatív újrahasználatot egészen magas művészi színvonalon művelik. Számos alkalommal mutattunk be PET-re épülő műremekeket, itt is találunk példákat, és itt ugyancsak, itt pedig egy hotelt mutattunk be, mely műanyag hulladékokból épült.

A PET palack ebben a szemléletformáló kisfilmben is feltűnik... Bízunk benne hogy gyermekeink jövője nem ilyen lesz! (bővebb információ a projektről itt)



forrás: plasticbottlevillage.com, youtube.com

A rovat új hírei

Hasonló

Műanyag labirintus

A lengyelországi Katowice fesztiválon PET palackokból álló labirintust készítettek.

Úszunk a szemétben

A hulladéktelepek száma és mérete egyre növekszik, a szemét egy része pedig a tengerben landol.